Az alvászavarral kapcsolatban számos tévhit tartja magát a köztudatban. A Kösz, jól podcastban Szász Máté biológus többek között a saját tapasztalatát osztotta meg arról, hogy neki (és még sok más embernek) hogyan segített egy igazán egyszerű módszer a pihentető és nyugodt alvás megteremtésében.
Egyfelől ajánlatos jól átszellőztetett és hűvösebb, 18-19 fokos szobában aludni, azon egyszerű oknál fogva, hogy kevesebb oxigén és magasabb szén-dioxid-szint mellett kevésbé lesz kielégítő az alvás, és könnyen nyomottan, fejfájással ébredhetünk. Másrészt pedig nagyon fontos, hogy elalvás előtt már ne stimuláljuk az agyunkat tévézéssel vagy a telefonunk scrollozásával.
„Nekem senki ne mondja azt, hogy alvászavarai vannak, amikor este tévézik vagy internetezik. Próbáld ki azt, hogy lefekvés előtt két-három órával már nem telefonozol, inkább olvass papíralapú könyvet, beszélgess a barátaiddal, vagy a feleségeddel/férjeddel, simogasd meg a kutyádat, utána menj el lefeküdni aludni. Tökéletesen működik, én így élek most, és megszűntek az alvászavaraim” – mondta a szakértő.
A telefonunk egyrészt a kék fény miatt rombolja az alvásminőséget, de a szakember szerint az a pszichés hatás is igencsak hátrányos, hogy miközben folyamatosan izgatjuk a képzeletüket, az így keltett vágyak nem tudnak manifesztálódni. „Azt az autót nem fogod tudni most kipróbálni, azt a kaját nem fogod tudni most megkóstolni, a többiről nem is beszélve. Ezért mindig továbbgörgetsz, megint kapsz egy teljesen más impulzust, aztán megint egyet, míg végül végtelen mennyiségű, diffúz agitációt kapsz, nulla megéléssel, mert ez az érzelmi kör nem tud lecsengeni. Amikor éjjel az utolsó 20 percben már csak pörgeted a képernyőt, a végén az agyad olyan állapotba kerül, hogy már azt se tudja, mire vágyik, de tele van kielégítetlen vággyal, és ebből már nagyon nehéz egy pihentető relaxációba jutni. És ilyenkor azt szokták mondani, hogy alvászavaraim vannak…” – írja a hvg.hu.