Folytatódnak az egyetemisták blokádjai, és egyre több középiskola is csatlakozik a tiltakozásokhoz.
Szerdán délelőtt Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter azért utazott Nišbe, hogy a nyilvánosság előtt először beszéljen az oktatásügyet érintő törvényekről és változásokról. Az egyetemisták szerettek volna bejutni a képviselőházi erkélyre, de azt bezárták. Miután kifütyülték a miniszterasszonyt, a képviselőházi vita is félbeszakadt.
„Azért jöttünk ide, hogy bevárjuk őt úgy, ahogy megérdemli. Ő egyáltalán nem a középiskolások, az egyetemisták és az oktatásügyben dolgozók érdekében dolgozik. Úgy akartuk bevárni, ahogy ő is viselkedik velünk szemben” – mondta az egyik hallgató.
A miniszterasszony végül átfurakodva az egyetemistákon elhagyta az üléstermet és távozott az ülésről, az egyetemistáknak pedig azt mondta: mivel nincsenek meg a munkafeltételei, a javaslatait emailben fogja megküldeni.
Az egyetemisták tegnapra várták Đukić Dejanovićot, aki végül lemondta a keddi látogatását.
Fotó: N1