Az uniós és a nyugat-balkáni országok vezetői Brüsszelben egyeztetnek, a találkozón Szerbiát Aleksandar Vučić szerb államfő képviseli, és első ízben vezeti azt az Európai Tanács új elnöke, Antonio Costa.

A csúcstalálkozó fő témái az EU és a Nyugat-Balkán integrációjának erősítése a Növekedési Terv révén, az EU Nyugat-Balkánnal való politikai szerepvállalásának elmélyítése több területen, beleértve a kül- és biztonságpolitikát, a gazdasági alapok építését, az orosz-ukrán háború következményeinek enyhítését, valamint a migrációkezelésben, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelemben való együttműködést.

Aleksandar Vučić a találkozó előtt nyilatkozott a sajtónak Brüsszelben. A szerb államfő elmondta, január végén vagy február elején számít a harmadik klaszter megnyitására. Hozzátette, nyitott és jó tárgyalásokra számít a csúcstalálkozón.

„Jó és nyílt beszélgetésre számítok. Úgy gondolom, hogy januárban vagy februárban sikerül mindent befejezünk az Egységes Euró Fizetési Övezettel kapcsolatban, ami fontos a cégeink és a külföldön élő embereink számára, hogy többletköltség nélkül tudjanak fizetni szüleiknek, gyerekeiknek, ugyanakkor a vállalatoknak is sokkal kevesebb pénzt kell így költeniük, a működési költségek is csökkennek majd.”-mondta a szerb elnök