A szerb kormány elfogadta az oktatási minisztérium javaslatát, hogy az ország szűkebb területén működő iskolákban egy héttel korábban kezdődjön a téli szünet.
Ez azt jelenti, hogy a téli szünidő az egész országban kedden, december 24-én kezdődik és január 20-ig tart.
„Vajdaság területén egyébként is ekkor kezdődött volna a téli szünet. A törvény lehetőséget biztosít öt százalékos eltérésre az iskolai kalendáriumban lévő munkanapok számát tekintve” – magyarázta Slavica Đukić Dejanović miniszter.
A minisztérium, illetve a kormány döntése váratlanul érte az ország közvéleményét.
Ana Jakovljević: A fiatalok lázadását nem lehet lakáskölcsönnel és szünidővel lecsillapítani
A nyilvánosság ezt úgy értelmezi, hogy a hatalom így próbálja megfékezni az egyetemista tiltakozásokhoz egyre nagyobb számban csatlakozó középiskolásokat. A diákok és egyetemisták mellett nagyszámú iskola is támogatásáról biztosította a tiltakozó fiatalokat.
Azokban az iskolákban, ahol december 27-ig tartott volna a tanítás, a reprezentatív szakszervezetek sztrájkot hirdettek december 23-tól 27-ig, de a kormány így egy csapásra azt is elintézte, hogy ne lehessen munkabeszüntetés.
„Éppen azért, mert egyes iskolák is csatlakoztak a blokádhoz, néhol pedig a szakszervezetek sztrájkot és teljes munkabeszüntetést hirdettek, úgy gondoljuk, hogy ez zavart kelt az oktatási-nevelési célok elérésében, ezért a téli szünet ebben a pillanatban szükséges” – jelentette ki Đukić Dejanović.
Belgrádi Gimnáziumok Fóruma: Törvényellenesen rövidítették le az első félévet!
Slavica Đukić Dejanović (Nova)