Újvidéktől távol Bécsben olvasom a híreket, nézem a videókat. A belgrádi Színművészeti Egyetem hallgatói 11 óra 52 perckor kivonultak a tantermekből és az egyetem előtt a közlekedést eltorlaszolva 15 percig némán gyászolták az újvidéki katasztrófa 15 áldozatát.
Csak gyászolták volna, ha nem jelennek meg a verőlegények, akik ütlegelni kezdték őket. A videofelvételen jól látható, amint egy jól öltözött hölgy esernyővel ütlegeli az egyetemistákat, majd elégedettem bevonul a márkás kocsijába és távozik. Pár óra múlva kiderül, hogy a verőlegények között voltak a Szerb Haladó Párt funkcionáriusai.
Régi emlékek jutnak eszembe. 1968-ban azt gondoltam és azt írtam, hogy az egyetemistáknak igaza van, 1996-ban szintén azt gondoltam és azt írtam, hogy az egyetemistáknak igaza van, s most, 2024-ben is szerényen lejegyzem, hogy az egyetemistáknak igaza van.
Nem látok ebben semmi rendkívülit, ez már a legfiatalabb nemzedék, a huszonévesek műve, amelyre sokáig vártam, de az utóbbi években attól tartottam, hogy sosem érkezik meg, de íme megérkezett. Egy gondos elemző kiszámította, hogy a három időpont között pontosan 28 év telt el. Túl sok, majdnem elviselhetetlenül sok.
Nem szabadulok a gondolattól, hogy napjaink egyetemistáinak sokkal nagyobb akadályokkal kell megküzdeniük, mint nekünk. 68-ban az egyetemisták egyértelmű követelésekkel álltak elő. Az eltorzult szocializmussal szemben az emberarcú szocializmusért szálltak síkra. 1996-ban a diktatúrával szemben a demokráciáért.
Most azonban a tömegdemokrácia kocsonyás rendszerével, az úgymond szabadon megválasztott EU-s frakkba öltözött autokratákkal, továbbá a kapucnis, fekete maszkot hordozó verőlegényekkel kerültek szembe. Az EU-s frakk ugyan kissé lötyög rajtuk, ami nem volna nagy baj, ha a fejükön nem díszelegne a radikális bundás sapka.
Illusztráció (Fotó: Mina Delić)
