“A tüntetések gyengülnek az ő hibájukból kifolyólag, de ezért az idegességük, agressziójuk és hisztériájuk viszont csak növekszik”, mondta Aleksandar Vučić szerb államfő a szombati kormányülésen, amire Miloš Vučević kormányfő meghívására érkezett, írja a Beta.
„Nem hibázhatunk egyszer sem. Semmilyen összetűzés, semmilyen beavatkozás. Ha tanulni akarnak, tanuljanak. Ha nem akarnak, akkor ne tegyék”, mondta az államfő.
A kormánytagoknak annyit mondott, csak dolgozzanak nyugodtan, és hozzátette, hogy az egyetemi hallgatók követelései mindegyikének eleget tettek.
Vučić azt állította, hogy január 11-én bemutatják az úgynevezett vajdasági platformot, a cél pedig, hogy Szerbiától megvonják az illetékességet, és a joghurtforradalom előtti időkbe térjünk vissza
Január11-e környékén számítok a vajdasági platform bemutatására, amit Mila Pajić vezet majd, de Dinko Gruhonjić karmesteri pálcája közvetlen irányításával, mondta Vučić.
Szerinte hatalmas a nyomásgyakorlás, ami Prištinából és Zágrábból, valamint Szarajevóból érkezik, valamint a volt montenegrói hatalomtól, és a United Group is közrejátszik ebben – ennek keretében működik az N1.