Vasárnap 16 óra körül gyülekeztek a polgárok és a diákok a belgrádi Alkotmánybíróság előtt, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy a hatóságok és a kormány nem teljesítik követeléseiket, valamint a jogaik folyamatos megsértése miatt. Ezzel egyidőben gyülekezés kezdődött Nišben is, ahol két kereszteződést blokkoltak. A tüntető diákok, oktatók és polgárok a tiltakozó felvonulás után a Niši Egyetem épülete előtt álltak meg, amelyre szintén transzparenst függesztettek ki.
Mindkét városban a tüntetések 15 perces csenddel kezdődtek, így emlékezve meg az újvidéki vasútállomás előtetőjének összeomlásában elhunyt áldozatokról. Ezt követően Belgrádban a bíróság épülete előtt keltettek zajt a diákok, néhányan pedig fehér kendővel kötötték be szemüket, ezzel felhívva a figyelmet arra, hogy
az igazságszolgáltatásnak függetlennek kellene lennie minden befolyástól.
A niši tüntetők a csend után tiltakozó felvonulást tartottak az egyetem épületéig, ahol jelenleg a Rektorátusban találkozót tartanak. Ehhez csatlakoztak a tanárok és középiskolások is a szolidaritás jegyében.
Nincsenek tárgyalások, amíg a diákok követeléseit nem teljesítik
Nataša Medenica, a Szerbiai Független Oktatási Dolgozók Szakszervezetének (NSPRS) képviselője kijelentette, hogy a szakszervezet nem vesz részt a tanárok és a kormány közötti tárgyalásokban, amíg a diákok követeléseit nem teljesítik.
A Kragujevaci Orvostudományi Kar hallgatói bejelentették, hogy az utolsó plénumon úgy döntöttek, összehangolják követeléseiket az újvidéki hallgatókéval, és ők is követelni fogják Miloš Vučević, valamint Milan Đurić lemondását.
021.rs