Kettős győzelemmel, 6:2-es összesítéssel a Jagiellonia Białystok jutott be a Konferencialiga nyolcaddöntőjébe, miután a rájátszás visszavágóján, csakúgy, mint az első mérkőzésen, 3:1-re nyert a Topolyai Sport Club ellen.
Az első félidő 8. percében Hansen góljával a hazaiak szerezték meg a vezetést, de a 17. percben már 1:1 állt az eredményjelzőn, ugyanis Marko Lazetić egy szép fejesgóllal egyenlített. A második félidőben a TSC folyamatosan támadott, s a hazaiak pedig ellentámadásokra építették játékukat, s ez utóbbi volt az eredményesebb, ugyanis a 70. percben Jesús Imaz volt eredményes, hat perccel később pedig Viktor Radojević egy öngóllal iratkozott fel a góllövőlistára, beállítva a 3:1-es végeredményt.
A TSC az egyetlen szerbiai csapat volt, amely megélte a tavaszt, vagyis továbbjutott egy európai kupasorozat kieséses szakaszába. A topolyaiak legközelebb hétfőn lépnek pályára a Szerb Szuperligában a Novi Pazar vendégeként.

