A Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) és a Szerbia Központ (SRCE) párt büntetőfeljelentést tett azok a magánbiztonsági cégek ellen, amelyeknek az emberei a belgrádi képviselő-testület előtt a polgárokkal erőszakoskodtak.

Nemcsak a cégek, hanem a cégek alkalmazottai ellen is feljelentést tettek, „garázdaság és a belgrádi képviselő-testület előtt tartózkodó békés polgárok sérelmére elkövetett testi sértés” miatt.

Azt is bejelentették, hogy kezdeményezni fogják a belügyminisztériumnál, hogy vonja vissza az érintett cégek működési engedélyét.

Aleksandar Vajagić, a SRCE igazságügyi bizottságának elnöke azt mondta, nincsenek illúzióik arról, hogy most hogyan lépnek majd a hatóságok a feljelentések kapcsán, de mint mondta, biztos benne, hogy erre sor kerül a hatalomváltást követően.

Mint mondta, a feljelentéssel a Most ostaje (A híd megmarad) kezdeményezés aktivistáit és a csütörtökön őrizetbe vett polgárokat is támogatják, akiket, mint mondta, jogalap nélkül tartóztattak le és állítottak pénteken az ügyész elé.

Magánbiztonsági cég embereivel verekedtek össze a polgárok a fővárosi képviselő-testület előtt (fotók+videók)

Ana Gođevac, az SSP belgrádi bizottságának alelnöke fényképeket mutatott be a biztonsági őrökről, akik, állítása szerint rátámadtak a polgárokra, és mint mondta, ezeket a személyeket fogják majd alkalmazni Šapić főpolgármester „félrendőri” alakulatában, hogy nappal az iskolákat őrizzék, éjszaka pedig a városban járőrözzenek.

Közölte, a két párt azok a rendőrök ellen is eljárást indít, akik pénteken „brutálisan vették őrizetbe” a polgárokat a városi képviselő-testület épületénél.

Rámutatott, hogy ők ott akkor figyelmeztették a rendőröket, hogy a magánbiztonsági cég emberei ingerülten viselkednek és emiatt összetűzésre kerülhet sor, ám a rendőrök nem a megvert polgárok védelmében intézkedtek, hanem letartóztatták az áldozatokat.

Verekedés a fővárosi képviselő-testület épületénél (Beta)