A 2024-es év folyamán Szerbiában 516 személy vesztette életét közlekedési balesetben. A Közlekedésbiztonsági Ügynökség adatai szerint a sofőröknek kevesebb, mint a 60 százaléka tartja be a sebességkorlátozást településen belül, és a gyalogosok 22 százaléka nem a kijelölt átkelőhelyen megy át az út másik oldalára.
Branko Stamatović igazgató elmondta: a gépkocsivezetőknek és utastársaiknak csupán a 81,9 százaléka használja a biztonsági övet, miközben a fejlettebb közlekedéskultúrával rendelkező országokban ez az arány meghaladja a 95 százalékot. Az elemzések azt mutatják, hogy a biztonsági öv több mint 100 életet is megmenthetett volna.
Az adatokból az is kiderült, hogy a gyerekek 71 százalékát nem szabályosan szállítják: a 135 cm alatti gyerekeket megfelelő gyerekülésbe kell ültetni, és 12 éves koruk előtt csak a hátsó ülésen ülhetnek. Ezen a téren azonban jelentős javulás tapasztalható: tíz évvel ezelőtt csupán az esetek 30 százalékában használták szabályosan a gyerekülést – ehhez az önkormányzatokkal közösen kiosztott autós gyerekülések is jelentősen hozzájárultak.
Stamatović szerint jelentős regionális különbségek vannak a közlekedési előírások tiszteletben tartásában: a robogók és motorkerékpárok vezetésekor például Pirotban és Novi Pazarban csak a vezetők 20, Vranjében a 35, Szabadkán és Zomborban pedig több mint a 80 százaléka használ bukósisakot.
A halálos kimenetelű baleseteket gyakran ittas sofőrök okozzák, bár ez a szám is csökkenőben van. Stamatović úgy véli: törvénymódosítást kellene elfogadni, hogy bizonyos járművekben legyen alkoholzár.
„Ha valaki alkohol hatása alatt követett el közlekedési szabálysértést, és összegyűjtött meghatározott számú büntetőpontot, neki az autójába beépítenék az alkoholzárat” – mondta.
Az eszköz működése egyszerű: a vezetőnek bele kell fújnia a készülékbe, illetve van olyan lehetőség is, hogy a sofőrnek egy meghatározott mondatot kell hangosan kimondania a szenzor felé fordulva. A szenzor ezután elemzi a lehelete összetételét.
Amennyiben nem talál alkoholt, a vezető beindíthatja a motort.

