A szombati tüntetésre érkezők zöme nem erőszakos, és ha valaki erőszakos módon próbál majd meg összetűzést provokálni, a rendőrség megfelelő módon fog reagálni, azaz a polgárok mellé áll – ezt mondta az N1 műsorában Branko Ružić, a Szerbiai Szocialista Párt parlamenti képviselője és tisztségviselője, aki szerint a Pionír park sátortábora neki egy valóságshow-ra hasonlít.

Ružić szót ejtett az Ivica Dačić belügyminiszter, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke és Aleksandar Vučić államfő közötti konfliktusra is, amikor utóbbi szerinte megengedhetetlen módon szakította félbe a minisztert.

„Az ilyen viszony számomra bántó, hát akkor el tudom képzelni, mennyire az ez Dačićnak és a pártunk átlagos tagjainak. Az ilyen dolgok nem tesznek jót egy partneri együttműködésnek. Nem számítok bocsánatkérésre” – tette hozzá.

Ružić arról is beszélt, hogy a videókból egyértelműen kiderül, hogy egy csendőr ütötte meg a civil ruhás rendőrt.

Az újságírónő kérdésére azt is elárulta: szombaton kint lesz Belgrád utcáin.

Vučić képtelen végighallgatni Dačić magyarázkodását (Videó)

Két napja hallgat a Belügyminisztérium a megvert rendőr ügyéről