Támogatva mindazokat, akik pénteken megindulnak Belgrádba a szombati tüntetésre, a többi egyesülettel együttműködve az egész ország területén, a földművesek kimennek az utcára.

Traktoraikkal leparkolnak a főbb útvonalakon és csomópontokon, figyelmeztetésként, hogy senki se akadályozza őket abban, hogy eljussanak a fővárosba. Amennyiben a kollégáik közül bárkit akadályoznak majd abban, hogy eljussanak Belgrádba, akkor a szabadkai földművesek, a tanügyi dolgozókkal, motorosokkal és polgárokkal együtt kénytelenek lesznek lezárni a békovai bekötőutat az autópályán, közölte a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesülete.

Mindenkit a Viber-csoportokon keresztül értesítenek majd sürgős üzenettel, hogy mikor kell megjelenni a fenn említett helyszínen. Mindaddig, amíg pénteken mindenki akadály nélkül le tud jutni Belgrádba, a traktorok az út mellett, leparkolva maradnak.

Szombaton a terv szerint helyben, Szabadkán is támogatják majd a belgrádi tüntetéseket, a traktorok, motorok és a polgárok szintén a békovai bekötőúton gyülekeznek majd a nap folyamán, mintegy figyelmeztetésként, hogy a belgrádi tüntetések ezúttal is incidensek nélkül folyjanak le. A szombati szabadkai tüntetés pontos időpontjáról később tájékoztatják a közvéleményt, áll a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesülete közleményében.