Dejan Bursać, a Bölcsészeti és Társadalomelméleti Intézet tudományos szakmunkatársa szerint a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) tisztségviselője, Branko Ružić által az Aleksandar Vučić elnökkel és a Szerb Haladó Párttal szemben megfogalmazott kritikáit az SPS már huzamosabb ideje egyfajta próbalufiként kezeli.
„Egyrészt, hogy megvizsgálják saját szavazóik és párttagságuk reakcióját, másrészt pedig a koalíciós partnerét. Ebben az értelemben úgy vélem, ő még mindig pontosan tudja, hol vannak azok a határok, amelyekig elmehet nyilatkozataiban” – nyilatkozta Bursać a Nova napilap szombati számában megjelenő interjúban.
Mint mondta, „ha majd a szélesebb nyilvánosság előtt, az országos lefedettségű csatornákon kezdi el bírálni a Szerb Haladó Pártot, na akkor tudni fogjuk, hogy konkrét változás fog bekövetkezni” – magyarázta Bursać.
Branko Ružić (N1)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!