Nem tagadom, a rezsimhű tájékoztatási eszközöket is lapozgatom, de nem önsanyargatás céljából, hanem mert szeretnék „tisztán látni”. Így nem tudom, olvasták-e már a Kalasnyikov, de csak vakarózásra kell igencsak érdekes című írást (sajnos, nagyon rövid, ráadásul kerül minden fajta következtetést) – és most jön a meglepetés – a Magyar Szóban!
A gyanútlan, na meg hiszékeny olvasó olvasás közben, meg akkor is, amikor rátalál a forrásra (N1 Televízió), akár még fel is kiálthat: „Végre, ilyen is már nagyon régen volt, úgy tűnik megváltozott a szerkesztéspolitika, elkezdtek végre objektívan tájékoztatni!” Egy problémám van, én nem tartozok a hiszékenyek táborába, így a lehetséges reakció – felkiáltás – csak egy kis részletét tartom elfogadhatónak, az pedig úgy tűnik megváltozott a szerkesztéspolitika, csakhogy azt merem állítani, ez csak egy okozat, amihez tartoznia kell egy oknak is, ami előidézte.
Igencsak érdekes, de hasonló címmel, A hangágyúval üzeneteket bemondani olyan, mint Kalasnyikovval hátat vakarni, a Telex hírportálon is megjelent egy írás, de meglehet, ők nincsenek tisztában az „elkötelezett” újságírással – szégyelljék magukat –, képesek voltak több oldalról is megvilágítani az emlegetett problémás történetet.
Így nem csoda, sem pedig véletlen, hogy eszembe jutott Bródy János egyik dalának, amit még Koncz Zuzsa is énekelt – a címe Miért hagytuk, hogy így legyen?, habár sokak számára így ismert, Sárga rózsa – igencsak érdekes részlete: „… El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra…”, amit sokunk még ma is büszkén vall, köztük azok is, akiket valamilyen okból elüldöztek vagy félreállítottak az emlegetett napilaptól. Azonban az ott maradottak zöménél – úgy tűnik, hogy – az El ne hidd, szövegrészt fel lehet cseréni egy szóra, ami a Tudd, csakhogy nekik a dalban és címében is megjelenő kérdést illene megválaszolniuk, illetve a lelkiismeretükkel kellene szembesülniük. Remélem, nem baj, hogy ezt nem ragozom tovább, térjünk át az okra.
Mindenki számára ismert, hogy a vajdasági/délvidéki magyar nemzeti közösség minden közintézménye – a legkisebb falusi könyvtártól és művelődési egyesülettől kezdve egészen a Magyar Nemzeti Tanácsig – a VMSZ szűk vezetése és a községenként „beiktatott helytartók” közvetlen ellenőrzése alatt áll főleg.
Az eddig leírtak alapján állíthatom, hogy valahonnan megérkezett a „vezényszó”, a hatalomban szintén koalíciós partner Szerb Szocialista Párt lett a támadások célpontja, amit igencsak elősegített az elnök, Ivica Dačić félreérthető nyilatkozatainak sora, emellett pedig az összetűzése a köztársaság elnökével, Aleksandar Vučićtyal. Nehogy azt higgyék, hogy akár folytatták az így megkezdett tendenciát, mert ma már az ügyvivő kormányt és azoknak a minden felhatalmazás nélküli tetteit „isteníti” a napilap, mint például a Mind több iskolában van ismét tanítás című írásában, ami igencsak megkérdőjelezhető állításokat tartalmaz.
Mindenki felteheti a kérdést, hogy mi történhetett. Most már senkit sem érdekel, hogy március 15-én voltak-e hangágyúk vagy légörvénygépek a tüntetésen, azokkal pedig lőttek-e vagy sem? Itt már a „saját bejáratú” véleményemet olvashatják, a mór (az újság) megtette a magáét, ha pedig véletlenül a szocialisták háborogni fognak, jöhet az állítás, a főszerkesztő és az újságírók az alapító tudta és beleegyezése nélkül cselekedtek, így a mór (valószínűen a főszerkesztő) szedheti a sátorfáját, amúgy is megtette a kötelességét, de – sok minden miatt – a cselekedetei immár a párt és vezére számára vállalhatatlanná váltak.
Ne felejtsék el, a szocialisták vezére igencsak sok kártyalappal rendelkezik az 1989-2007 közötti időszakból, amelyek ha nem is II., hanem I. Pásztor egyesek számára dicső, de az itt élő magyar nemzeti közösség számára csak dicstelennek számító cselekedeteit mutatják be. Akár azt is megkockáztatom, a pártvezér a Magyar Szó felhasználásával megkísérelte önmagát és pártját tisztá(bb)ra mosni, azaz a pókerhez hasonlóan blöffölni, csak azt felejtette el, a nyerő lapok nem nála vannak, a kártyajárás másnak sokkal kedvezőbb.
