Több mint toleráns álláspontot tanúsít, ésszerűtlenül toleráns a hatalom a tüntetőkkel szemben, állapította meg Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke.

„Példát mutattunk mindazok számára, akik szeretik magukat nagy és progresszív demokratáknak nevezni” – mondta Brnabić a TV Happy műsorában.

Elmondása szerint, ha Szerbia az Európai Unió egy fejlettebb országa lenne, amelyet fejlett nyugati demokráciának neveznek – például Németország, Franciaország vagy Hollandia –, akkor ez az ügy nagyon gyorsan lezárult volna.

„Már az első napon kivonult volna a csendőrség az utcákra, és mindent felszámolt volna, mindenkit letartóztattak volna, és ennyi. Nagy-Britanniában, amikor valaki csak tervezte egy útvonal blokkolását, még mielőtt ezt megtette volna, a rendőrség betört az otthonába, ajtóbetörővel rontott be, letartóztatta őket, és többéves börtönbüntetést kaptak. Ha mi ezt tettük volna Szerbiában, azonnal nekünk estek volna Brüsszeltől kezdve más nyugati hatalmi központok is, mondván, hogy nem vagyunk demokrácia” – mondta.

Hozzátette, hogy „az igazságszolgáltatás lassú, de elérhető”.

„Aki részt vesz az erőszakban, végül demokratikus úton, az intézmények előtt fog felelni, és ez a képviselőkre is vonatkozik” – mondta Brnabić, hozzátéve, hogy mint a szerb parlament elnöke, ragaszkodni fog ahhoz, hogy az intézmények végezzék a munkájukat.

Brnabić ma azt is kijelentette, hogy „a hallgatók tiltakozása a blokádok során már nem békés, és olyan radikalizáció történt, hogy erőszak fenyeget mindenkit, aki nem csatlakozik a blokádokhoz, vagy akár véletlenül is az útjukba kerül”.

Elmondása szerint még azok is, akik eddig a leginkább támogatták a hallgatókat, már nem beszélnek békés tüntetésekről. Azt állította, hogy szombaton, a London nevű helyszínen tartott blokád során „egy nőt a gyermekeivel együtt megtámadtak, mert nem akart csatlakozni hozzájuk”.

Elmondása szerint pénteken Nišben az embereket véletlenszerűen dobálták tojásokkal, kövekkel és üvegekkel, holott – mint mondta – senki homlokára nincs írva, hogy a Szerb Haladó Pártot támogatja vagy Vučićra szavaz.

Brnabić szerint négy hónapja törvénysértés történik, négy hónapja tart az erőszak, nem fizikai összetűzés szintjén, de mégiscsak erőszak történik. Mert mindaz, amit látunk, erőszak: erőszak azokkal a hallgatókkal szemben, akik másképp gondolkodnak és tanulni akarnak, erőszak azokkal a gyerekekkel szemben, akik iskolába szeretnének járni, és azokkal a szülőkkel szemben, akik úgy gondolják, hogy gyermekeik helye az iskolában van – mondta Brnabić.

Brnabić kijelentette, hogy a társadalom többsége számára „a blokádok kezdeményezői eleinte igazságosnak tűntek, de most már ‘fasiszta alakulatként’ működnek”.

“Egyre inkább azonosítható a Szabad Polgárok Mozgalma és a Zöld-Baloldali Front, mint a legszélsőségesebb csoportok, amelyek visszaélnek a hallgatóikkal. Például a ZLF képviselői, akik egyben docensek vagy professzorok a Politikatudományi Karon, megpróbálják a hallgatóikon keresztül érvényesíteni céljaikat. Elegem van ebből az elemzésből, és szerintem az embereket már nem is érdekli, mert olyan mértékű erőszak és leplezetlen fasizmus alakult ki, hogy mindenkinek elege lett” – mondta Brnabić.

Szerinte megdöbbentő, hogy a Belgrádi Egyetem szerint törvénytelen, ha az Oktatási Minisztérium nem fizeti ki azoknak a professzoroknak a bérét, akik sztrájkolnak, miközben „négy hónapja mindent a felsőoktatási törvény ellenében tesznek”.

– Brutálisan, gátlástalanul és érzéketlenül a törvények és az alkotmány fölé helyezik magukat – mondta Brnabić.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!