Letartóztatták M.P. (33) montenegrói állampolgárt, mivel a gyanú szerint vasárnap az Újvidék és Belgrád között közlekedő személyvonaton súlyos testi sérüléseket okozott egy 55 éves férfinak.

A gyanú szerint a külföldi közvetlenül azt megelőzően ütötte ököllel arcon a sértettet – aki emiatt súlyosan megsérült – hogy a vonat beért volna az állomásra, majd el is menekült a helyszínről.

A rendőrség operatív munkával azonosította és letartóztatta M.P.-t, akit azzal is gyanúsítanak továbbá, hogy március 5-én lopott a Delta City bevásárlóközpontból.

A gyanúsítottat őrizet alá helyezték, a belgrádi hármas számú alapfokú ügyészségen indul ellene büntetőeljárás.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!