Több mint húsz éven át minden hétköznap este szinte családtagként találkozhatott vele a közönség: a Barátok közt napi sorozatban játszott markáns karaktere nagyon népszerűvé tette őt. Az újvidéki származású Szőke Zoltán körül évek óta csend van, ritkán ad interjút. Március 24-én Magyarkanizsán dupla előadásban, 25-én Óbecsén, 26-án pedig Csókán láthatta őt a vajdasági közönség a budapesti Pódium Színház Mézeshetek ‒ Avagy ki nevel a végén? című zenés vígjátékában. Fellépése előtt az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben beszélgettünk vele.
21 éven keresztül alakítottad Berényi Miklós szerepét a Barátok közt című napi sorozatban. Ez alatt az idő alatt mindent tudtunk rólad, aztán eltűntél, azt nyilatkoztad később, hogy nulláról kezdtél új életet. Miért léptél ki a régiből, és mi történt azóta veled?
Egerben az Egri csillagok musicalben ő volt Cecey Péter
– Épp a minap olvastam egy bölcs mondást: a születésünkkor kapunk egy nevet, amely mögé el tudunk bújni, de egy fontos kérdés megmarad életünk végéig: ki vagyok én, miért születettem erre a világra? Egész életünkben azon kellene dolgoznunk, hogy erre az egy kérdésre őszinte választ adjunk. Én vajon azért születtem a világra, hogy 12 éves amatőr színész koromtól végig bohóckodjak? Más pedig azért, hogy házakat építsen, vagy kenyeret süssön? Ezek szakmák, amelyeken keresztül ki tudunk teljesedni. De kik vagyunk valójában? Több mint húsz év televíziózás után úgy éreztem, hogy a karakterem újra és újra ugyanazokba az intrikus helyzetekbe kerül, és ezzel én már nem tudtam azonosulni, mert úgy véltem, hogy nem mutatunk vele jó példát az embereknek. Berényi Miklós minden olyan szentségen átgázolt, ami nekünk, magyaroknak fontos: a barátságon, a családon, a becsületen, és ebből még üzletet is csináltunk egy szappanopera formájában. Az egész mögöttes masinéria lényegében a fogyasztást ösztönözte. És bár szakmailag egy érdekes, Magyarországon akkor még újnak számító dolog részese voltam, úgy éreztem, nem a jó ügyet szolgálom – egy kis ébredés volt ez számomra, hogy nekem ezzel egyszer el kell majd számolnom. Az első ilyen gondolattól a döntés meghozataláig, hogy én ebből kiszállok, nagyjából három év telt el. De életem legnagyobb iskolája volt a Barátok közt, és én ezért nagyon hálás is vagyok, mert ha nincs ez a tapasztalás, én nem megyek keresztül ezen az ébredésen.
Most hol tartasz?
– Minden megváltozott. Mivel mozgatórugója voltam ennek a 23 éven át tartó sorozatnak, a távozásom után az is megszűnt. Én arra kértem a Teremtőt, hogy oda vigyen, ahol dolgom van, azt csináljam, ami nekem való, és minél többet tanulhassak. Nagyjából egy évig semmit nem akartam csinálni, igyekeztem megtisztulni, megszabadulni a rám rakódott intrikus aurarétegektől, amin egész életemben dolgozni fogok. A sors úgy hozta, hogy azon a kis településen, ahova költöztünk, két és fél évig a művelődési ház vezetője voltam: ezt nagyon élveztem, hiszen kiváló kollégák közreműködésével az egyetemes magyar kultúrát tudtam a saját ízlésemre formálni egy családias hangulatú közösségben, ahol az emberek szomjúhozták a kultúrát.
Sokáig nem álltál a világot jelentő deszkákon, de 15 év után visszatértél a színházhoz is. Milyen darabokban játszol?
– Az elmúlt két évben visszajött a színház az életembe, aminek nagyon örülök. Négy utazó színház társulatával dolgozom, amelyekkel vígjátékokat és zenés vígjátékokat viszünk színre csodálatos kollégákkal, nagy sikerrel, jó hangulatban, telt házakkal egész Magyarországon és a határon túl is. Én most vagyok velük először Vajdaságban. Amikor az ember kizökken a szakmai körökből, gyorsan elfelejtik, ezért kellett idő ahhoz, hogy ismét bekerüljek a színházi vérkeringésbe. Én mindig is hittem a játék mágiájában. A színház egy fantasztikus adok-kapok játék: mi a szerző üzenetével adunk egy energiacsokrot a nézőknek, amit ők a figyelmükkel, a reakcióikkal visszaadnak nekünk – játszunk a szavakkal, a koreográfiákkal, a helyezettekkel, a poénokkal, és létrejön egy varázslat. Harapni lehet ilyenkor az energiát a levegőben, és ez egy nagyon éltető közeg a közönségnek meg nekünk is. Az a kétórás euforikus játék, amíg tart az előadás, leírhatatlan. Most, hogy visszatért az életembe a színház, és hat különböző produkcióban vagyok benne, érzem, hogy ez mennyire hiányzott.
Én láttalak téged sok évvel ezelőtt a Jávor Pálról szóló Jávor című monodrámában, ami maradandó élmény maradt. Játszod-e még, és tervezel-e újabb monodrámát?
Felesége, Csernicsek Szőke Annamária csodálatos kerámiákat készít
– Idén 22 éve, hogy Pozsgai Zsolttal, a darab szerzőjével bemutattuk a Jávort, aztán sokáig nem játszottam, de most újra előadom. Több mint 100 előadáson vagyunk túl. Nagy iskola volt egyedül lenni a színpadon. Jelenleg nincs ilyen tervem. Bocsánat! Nem igaz: van egy elképzelés a fejemben, egy monodráma jellegű misztériumjáték, de még korai erről beszélni.
Szily Nóra interjújában vallottál arról, hogy kerámiaművész társaddal gyakran idézitek az olasz film címét: Az élet szép. Milyen életetek van nektek most?
– A lehető legegyszerűbb, ami mindig is hiányzott. Nekem ez gyerekkoromban megvolt, csak aztán kibillentem belőle. Én tulajdonképpen Újvidéken a nagyszüleimnél nőttem föl, az újvidéki Telepen volt saját udvarunk, kertünk: márciusban ledobtuk a cipőt meg a zoknit, és szeptember elsejéig, iskolakezdésig mezítláb rohangáltunk, mezítláb másztunk a fára, mezítláb bicikliztünk, és mentünk a mocsárba békákra vadászni meg a Dunára. Amikor itt, Magyarországon kiköltöztünk a kiserdő mellett lévő házikónkba, ismét levetettem a cipőmet, és azonnal elfogott a nosztalgia, mert visszajött a régi érzés. Ma már tudjuk, hogy milyen mély kapcsolat alakul ki ember és a természet között, ha közvetlenül érintkezünk a földanyával. Így mászkálok a kutyákkal is az erdőben – tiszta levegő van, madárfütty, csönd és békesség.
A közösségi hálón reflektáltál a szerbiai egyetemistatüntetésekre is. Mit gondolsz az itteni eseményekről?
– Én annyi éves voltam, amikor el kellett hagynom az országot a délszláv háború miatt, mint ezek a mai fiatalok, akik fellázadtak. Én azért fohászkodom a Teremtőhöz, hogy ezzel a fajta békés hozzáállással nekik sikerüljön megvalósítani azt az álmot, amit mi nem tudtunk akkor. Azt látom, hogy ők valamit nagyon megértettek: szeretnének egy jobb társadalomban élni, és ezt minden épeszű ember támogatja. Én is támogatom. Nagyon sok kitartást kívánok nekik, és azt, hogy a Teremtő vigyázzon minden lépésükre!
Szőke Zoltán szakközépiskolai grafikai formatervező technikusi szakon végzett 1987ben. Az Újvidéki Művészeti Akadémián 1991-ben diplomázott, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színésze lett egészen 1998-ig. A kezdetektől, azaz 1998-tól egészen 2019-ig játszotta az RTL Klub Barátok közt című napi sorozatának az egyik főszereplőjét, Berényi Miklóst. Ezt követően feltűnt a kereskedelmi tévék egyik-másik műsorában: a 2020-as Nicsak, ki vagyok? show-műsor legnagyobb meglepetése volt ő a Bagoly jelmezébe bújva, 2021-ben pedig a Totem kalandrealityben kellett bizonyítania. Több mint két évig vezette az erdőkertesi művelődési házat, jelenleg több utazó társulat produkciójában láthatja a közönség.
Kutyáival rendszeresen sétál a természetben
