Belgrádnak és környékének három hónap alatt több mint négymillió látogatót kellene fogadnia az Expo idején, ami majdnem háromszorosa annak, amit a főváros egy év alatt szokott fogadni.
Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Belgrádnak nincs elég szálláskapacitása ennyi turista elszállásolására, és egyes tervezett projektek valószínűleg nem fognak megvalósulni, írja a Danas.
Összehasonlításképpen: a becslések szerint tavaly Belgrádot körülbelül 1,4 millió turista látogatta meg, míg egész Szerbiába kicsivel több mint 4,3 millióan érkeztek egy év alatt.
Nikola Seneši, hivatalos ingatlanértékelő a Danas napilapnak elmondta, hogy „egyáltalán nem állunk jól”.
„Elsősorban azért, mert a Nemzeti Stadion mellett épülő, 390 szobásra tervezett szálloda – amely a legnagyobb projekt az Expo kapcsán – nem tud elkészülni az eseményig,” figyelmeztetett.
Seneši szerint a jelenlegi társadalmi helyzet is nagy kérdés elé állítja, hogy azokat a projekteket, amelyeket a Szerb Fejlesztési Ügynökség hagyott jóvá, időben be lehet-e fejezni, mivel mindegyiknél volt valamilyen csúszás.
„Az egész Expo realitása kérdéses, mert decemberben nem volt meg az első ellenőrzés, amelyet akkorra terveztek. Kérdés az is, hogy az ország jelenlegi helyzete miatt nem késik-e majd a vasútépítés is,” mutatott rá Seneši.
A Danas beszélgetőpartnere szerint a tervezett szállodák egy része nem fog időben megépülni.
„Jelenleg pesszimista vagyok, és nem hiszem, hogy azok a szállodák, amelyeket bejelentettek – szám szerint hét, plusz a fő szálloda a Nemzeti Stadionnál – be fognak fejeződni. Úgy gondolom, hogy legalább négy szálloda, amelyet működésbe kellett volna állítani, csúszni fog, vagy törlésre kerül,” közölte Seneši.
Hozzátette: az Expo látogatói átlagosan négy napot töltenek el itt, ami azt jelenti, hogy Belgrádban bármelyik pillanatban körülbelül plusz 60 ezer ember tartózkodik majd.
„Nem látom, hogyan lehet ezt ellensúlyozni. Egyedül a naponta kiadható lakások tömeges használata segíthetne, de ott megint az a probléma, hogyan lehet ezeket legális keretek közé terelni, a Booking nem működik együtt. Tudnunk kell, hol tartózkodnak az emberek, szükséges az adózási feldolgozás, rendőrségi bejelentés, stb.,” magyarázta Seneši.
Pozitívumként említette, hogy az Expo környékén, Surčinban és Jakovóban nagy számban épülnek viszonylag kedvező árú lakások.
„Segít, hogy az Expo közvetlen közelében, az állam által épített kb. 2.000 lakáson kívül további 3.000–4.000 lakás is épül, amelyek kiadásra készen várják majd az embereket. Ezek jelenleg is épülnek, és időben elkészülnek,” mondta Seneši.
Megemlítette azt is, hogy nem tudni, mi történik azokkal a bejelentett hajókkal, amelyeket szintén szálláshelyként használnának.
Branko Krasojević, a „Turizmus Tanácsadó” ügynökség igazgatója szerint a négymillió látogató túlzás.
„Ha csak azt nézzük, hány külföldi turista látogat el hozzánk évente, ez nem tűnik reálisnak. Vajon valóban ennyi ember motivált lenne eljönni? Kétlem,” mondta a Danasnak.
Ha mégis négymillióról beszélünk, Krasojević szerint ők nem egyszerre lesznek jelen, hanem elosztva, viszont az érkezésük dinamikája kulcsfontosságú. Véleménye szerint a meglévő szálláshelyek fejlesztésére kellene fókuszálni új építések helyett.
„Ha megnézzük egyes belgrádi szálláshelyek kihasználtságát, az nem kielégítő. Néhány igen, de sok a megfelelő szint alatt van” hangsúlyozta.
Krasojević két kérdést tett fel azoknak, akik új szálláshelyeket építenek az Expo-ra:
„Már most is munkaerőhiány van a szállodákban, folyamatosak az álláshirdetések, de senki sem jelentkezik. Másodszor, miből fognak ezek a szállodák megélni az Expo után? Vajon lesz-e elég kereslet később, hogy fenntartsák magukat? Kétlem, hiszen nem lehet minden négy évben Expo vagy más ilyen jelentős esemény,” figyelmeztetett.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

