„Nem vagyok elégedett azzal, amit Szerbiában látok… Az új miniszterelnök és a parlament elnöke is megígérte nekem, hogy gyors reformok lesznek, de ugyanezt ígérte Szerbia elnöke is az Európai Bizottság elnökének és az Európai Tanács elnökének március végén – mégsem történt semmi… Majd meglátjuk, hogyan lépünk tovább” – üzente Marta Kos európai biztos a tegnapi vitán, amelyet a Nyugat-Balkán növekedési tervéről tartottak az Európai Parlamentben.

Az EU hatmilliárd euró értékű pénzügyi eszközéről szóló nyilvános párbeszédet Kos biztos és az Európai Parlament Külügyi Bizottságának, valamint Költségvetési Bizottságának tagjai folytatták Brüsszelben – számolt be a European Western Balkans (EWB) portál.

„Amikor Belgrádban jártam, megmondtam Vučićnak, hogy bár az egész kormány és ő maga is azt hangoztatják, hogy reformokat támogatnak, december óta semmit nem valósítottak meg” – mondta Kos az EWB beszámolója szerint.

A képviselők Vučić moszkvai látogatására vonatkozó kérdésére válaszolva Kos hozzátette, hogy Belgrádban elmondta neki: 1945. május 9. nem ugyanaz, mint 2025. május 9., és számára, mint az EU bővítési biztosának, nagyon nehéz lesz Szerbia mellett érvelnie, ha Vučić Moszkvába látogat.

Médiajog, REM, választási törvény

Kos hangsúlyozta, hogy Szerbia számára most a legfontosabb az, hogy teljesítse a három médiatörvényre vonatkozó ígéreteit, valamint az új Elektronikus Médiaszabályozási Testület (REM) tanácsának megválasztására és a választási törvény módosítására vonatkozó vállalásait. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a jelenlegi választási törvény „nem megfelelő – ezt nemcsak az Európai Bizottság, hanem a Velencei Bizottság is így látja”.

„Ami Szerbiát és a Növekedési Tervből származó forrásokat illeti, jelenleg azt értékeljük, hogy ki kell-e fizetni ezeket vagy sem” – közölte Kos, hozzátéve, hogy „nem száz százalékig biztos” abban, hogy az ország valóban követi az európai utat.

Kiemelte, hogy „végre tetteket szeretne látni Szerbia részéről, nem csupán ígéreteket hallani”.

„A tüntetők az uniós értékekért állnak ki”

Kos kitért a Szerbiában zajló tüntetésekre is, és hangsúlyozta, hogy a demonstrálók ugyanazokat a dolgokat követelik, amelyeket maga az Európai Unió is.

„A tüntetők a jogállamiságért, a média szabadságáért, az igazságszolgáltatás függetlenségéért, a korrupció elleni küzdelemért, valamint az átláthatóságért az állami beszerzések terén emelik fel szavukat… Ezek mind az Unió alapvető értékei” – mondta Marta Kos.

Hozzátette: Albánia és Észak-Macedónia már megkapták az előfinanszírozást a Növekedési Terv keretében, Montenegrónak pedig a héten fizetik ki ezeket az összegeket.

Marta Kos (Fotó: Beta)

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!