Támadás alatt: A beruházói urbanizmus hatása a szabadkai közterületekre

„Mintha a város szélén élnék, nem pedig a központban. Amikor kilépek a házból, csak a szemetet látom.” Ezekkel a szavakkal írja le Siniša Mijatov, a szabadkai Petar Drapšin utca lakója azt a látványt, amellyel nap mint nap szembesül, amikor kilép a magánterületéről a közterületre.

A Városháza, a város szimbóluma, mindössze néhány száz méterre van családi házától, amelynek tulajdonosa, tehát a legszűkebb belvárosban él. Ennek ellenére, mondja, szégyenteljes környezet veszi körül.

Ennek az utcának – amelyet korábban Gombkötő utcának hívtak – a leépülési folyamata 2007-ben kezdődött, amikor lebontották a híres Heisler-fürdőt, Szabadka két közfürdőjének egyikét, azzal az elképzeléssel, hogy a helyén egy új, négyemeletes lakó- és üzleti komplexum épüljön.

Ez a projekt azonban soha nem valósult meg, és a Heisler-fürdő helyén maradt telek elhagyatottá vált, az idő múlásával szemétlerakóvá alakult.

„Legalább le kellett volna takarítani azokat a telkeket, rendesen bekeríteni, hogy tisztaság legyen, de nekünk dzsungel jutott” – mondja Mijatov a Magločistačnak.

Részletes szabályozási terv

A Petar Drapšin utca sorsa 2021-ben került a nyilvánosság középpontjába, amikor közvitára bocsátották Szabadka városközpontjának részletes rendezési tervének tervezetét – II. zóna (Plan detaljne regulacije — PDR).

Ez a zóna a városmag azon részét képviseli, amelyet még 1986-ban hivatalosan kiemelt jelentőségű kulturális-történelmi egységgé nyilvánított a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet határozata.

Ez azt jelenti, hogy Szabadka városközpontja különleges állami védelem alatt áll, vagyis minden változtatást, rekonstrukciót, felújítást és építkezést a védett övezetben csak az illetékes műemlékvédelmi intézetek jóváhagyásával és a környezeti és építészeti értékek megőrzésére vonatkozó szabályok betartásával lehet végrehajtani.

A 2021-es tervezet azonban több mint az épületek felének lebontását irányozta elő az öt védett belvárosi utcában – köztük a Drapšin utcában is –, ami számos lakossági és szakmai kifogást váltott ki.

A közvélemény nyomására a tervbizottság végül felfüggesztette ennek a városrendezési dokumentumnak az elfogadási eljárását, és felszólította a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézetet, hogy dolgozza ki a pontos védelmi intézkedéseket, amit az intézet meg is tett.

E védelmi intézkedések alapján – amelyeket a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet is megerősített – elkészült Szabadka városközpontja II. zónájának módosított rendezési terve, amelyet 2024. április 23-ig lehetett megtekinteni.

Ez a közszemle lehetőséget adott a polgároknak, hogy megismerjék a módosított tervet, és észrevételeiket még a végleges tervezet elkészítése előtt megtegyék.

A szabadkai városközpont II. zónájára vonatkozó módosított terv abban különbözik a 2021-es verziótól, hogy nő a védett épületek száma, szigorúbb feltételeket határoznak meg az új építkezésekre – beleértve az emeletszám csökkentését is. A Petar Drapšin utca környékét vendéglátóipari létesítmények és kisipari műhelyek övezetévé kívánják alakítani, továbbá a terv két új park jellegű zöldfelületet is előirányoz: az egyiket a hajdani Heisler-fürdő helyén, a másikat pedig a Bledi és a Bajcsi-Zsilinszky utcák közötti hátsó részen.

Eközben a Petar Drapšin utcában mintha megállt volna az élet.

Siniša Mijatov azt mondja, továbbra is itt szeretne maradni – nem akarja eladni a házat, hacsak nem muszáj –, de ez a döntés leginkább attól függ, hogy mekkora lesz a befektetők érdeklődése a városrész iránt.

Szeretné felújítani háza homlokzatát, de ezzel a munkával is vár, mert nem tudja, mi fog épülni a szomszédban, így egyelőre csak a szükséges karbantartást végzi.

Emellett úgy véli, az utca, amelyben él, átfogó rekonstrukcióra szorul, ami többek között a csatornahálózat megújítását is magában kellene hogy foglalja, mivel ez az egyik legsúlyosabb közműprobléma.

Általános rendezési terv

Hogy a polgári kezdeményezések és a közvélemény nyomása hatással lehetnek a városrendezési döntésekre és a város kulturális-történelmi örökségének védelmére, azt a szabadkaiak már 2012-ben is megmutatták, amikor egy másik városrendezési dokumentum – a városközpont és a belső városmag általános rendezési terve (Generalni urbanistički plan — GUP) – került eléjük.

A tervjavaslat szerint a város központi részein – beleértve az I., II. és III. számú városrészt, a Sétaerdő, Kér, Gát, Bajmok és a Harcosok sorakozója lakótelep (Prozivka) helyi közösségeket – összesen 1.063 ház és 415 melléképület lebontását irányozták elő, helyükön pedig emeletes lakóépületeket és új közlekedési útvonalakat terveztek.

Ez a terv erős közfelháborodást váltott ki, különösen azután, hogy a Mosolyogj Szabadkára! (Nasmeši se Subotici) nevű informális polgári csoport, Viktorija Aladžić építész vezetésével figyelemfelkeltő kampányt indított. A nyilvános vita előtt az érintett házakra olyan értesítéseket ragasztottak ki, amelyek küllemükben gyászjelentésekre emlékeztettek.

Ettől a pillanattól kezdve az akkori Városrendezési Intézet telefonja folyamatosan csörgött, és az október 16-án megtartott heves közvitán a polgárok az átláthatóság hiányát és a tervezésben való részvétel lehetőségének korlátozottságát bírálták, azzal vádolva a helyi hatóságokat, hogy a terv az egyéni és befektetői érdekeket szolgálja elsősorban.

A közvélemény nyomására a tervbizottság elutasította a tervjavaslatot, kijelentve, hogy a terv kidolgozója alapvetően hibás megközelítést alkalmazott, mivel a már elavult Szabadka–Palics 2020 általános tervre támaszkodott, ezért javasolták annak átdolgozását.

A szabadkai városi képviselő-testület rendkívüli ülésén, 2013. március 10-én azonban a képviselők szinte egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a vitatott terv kidolgozását megszüntetik.

Akkor úgy tűnt, a szabadkaiak sikeresen megvédték jogukat a városhoz. A probléma viszont az, hogy Szabadka mai képe ezt a győzelmet nem tükrözi a városi térben.

Házról házra – és íme az új épület

Már 2015 végén ismét felbolydult a közvélemény, ezúttal a Petőfi Sándor utcában található, a 19. század végéről és a 20. század elejéről származó földszintes házak – a 3-as és 5-ös szám alatt – lebontása miatt. A helyi hatóságok képviselői azt állították, hogy a bontás törvényes keretek között zajlik, mivel ezek az épületek a 2006-os általános városrendezési terv szerint lebontandók. A helyükön egy exkluzív, 6.000 négyzetméteres lakó-üzleti komplexum épült, amely 50 lakást, üzlethelyiségeket és kétszintes, 100 parkolóhelyes mélygarázst foglal magában.

További vitát váltott ki a kulturális örökség védelméről, a városrendezési tervezésről és az intézmények szerepéről Szabadka történelmi identitásának megőrzésében a Radić testvérek utcában 2019-ben történt három ház lebontása – ismét egy többszintes épület építése céljából. A közvélemény tiltakozása ellenére a bontásokat nem állították le.

A polgároknak nem sikerült megőrizniük a zöldfelületet és a játszóteret sem a Prozivka lakótelepen, jóllehet 2023 augusztusában petíciót indítottak az új közút építési munkálatainak leállítása érdekében, mivel az többek között a fák kivágásával is járt volna.

Ugyanazon év szeptemberében egy polgári csoport kezdeményezte, hogy a Nagybani piac – amelyet a jelenlegi terv szerint el kell költöztetni – helyén ne többszintes épületek, hanem park létesüljön, és hogy a piac kisebb formában maradhasson meg. Bár a megfelelő intézményekhez eljuttatták petíciójukat, mindeddig nem kaptak választ kezdeményezésükre.

Az ingatlanfejlesztői nyomás alól nem maradt ki a Zrínyi és Frangepán utca sem a Sugárút városrészben – emiatt ennek a területnek a lakói is tiltakoztak, és kifogásaikat a tervbizottság ülésén fejtették ki. 2024 áprilisában bejelentették, hogy az új részletes városrendezési terv ebben a városrészben megálljt parancsol majd a további többszintes beépítésnek, hogy legalább részben megőrizhessék az utca identitását – ez azonban mindmáig nem történt meg. Az új épületek nemcsak a Zrínyi és Frangepán utcát „foglalták el”, hanem az egész Sugárút beépítési nyomás alatt áll.

Kétértelműség, homályosság, pontatlanság

Szabadka ma egy hatalmas építkezési terület, méghozzá a legszűkebb belvárosban, így adódik a kérdés: hogyan lehetséges ez, ha már 2012-ben leállították az általános városrendezési tervet, amely éppen egy ilyen forgatókönyvet tett volna lehetővé?

Úgy, hogy ezt az elképzelést a részletes szabályozási tervek által valósították meg, amelyeket az egyes városrészekre külön-külön, fokozatosan fogadtak el – és ma is elfogadás alatt állnak.

Ezeket a részletes szabályozási terveket a befektetők igényei szerint alakítják, mégpedig úgy, hogy gyakran még a szakembereknek is nehéz értelmezniük őket, mert a legfontosabb információk alattomos módon el vannak rejtve.

„A részletes szabályozási tervek szándékosan terjedelmesek, hogy az egyszerű állampolgár ne tudjon eligazodni bennük, pedig valójában tíz oldalban elférnének, és pontosan előírt intézkedéseket kellene tartalmazniuk. A tervezési dokumentumoknak nagyon pontosnak, precíznek kellene lenniük, és nem lehetne bennük kétértelműség” – mondja a Magločistačnak Vladimir Džamić művészettörténész és restaurátor.

Éppen ez a kétértelműség, homályosság, pontatlanság vezetett a három ház vitatott lebontásához Szabadka egyik legszebb utcájában, a Radić testvérek utcában – említi példaként. Az ezzel kapcsolatos agónia végül úgy ért véget, hogy a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet új határozatában olyan intézkedést fogalmazott meg, amely nem hagy teret semmiféle értelmezésre.

Az intézkedés így szól: „Többlakásos lakóépületek építése tilos.”

„És most ott senki sem építhet többé emeletes házat”, zárja le Džamić, hozzátéve, hogy ugyanezt az elvet kellene alkalmazni Szabadka teljes városmagjára, hogy legalább részben megóvják a már amúgy is megtépázott városi identitást.

„Nem kellene építkezni a belvárosban. Szabadka nem Užice, hogy ne lenne építési területe”, mondja határozottan.

A kulcsfogalom, amellyel azonnal meg lehetne állítani az új beépítést a városmagban: „környezeti egység”.

„Még a városi védett övezetekben is vannak olyan épületek, amelyeknek nincs értékük, és le lehet őket bontani – vagy maguktól omlanak össze. A világban és Európában a modern műemlékvédelmi gyakorlat kulcsfontosságú intézkedése az, hogy – ha a legrosszabb eset áll elő, és egy épületet le kell bontani – a helyén csak azonos, vagy hasonló méretű épületet szabad építeni”, magyarázza Džamić.

“Nálunk viszont az a gyakorlat, hogy lebontanak egy 100 négyzetméteres házat, és a helyére egy 3.000 négyzetméteres új épületet emelnek, ez pedig nyilvánvalóan hatással van a környezetre”, hangsúlyozza.

Más szóval, Džamić szerint a védelem középpontjában nem az egyes értékes épületeknek kellene állniuk, hanem a környezeti egységeknek:

„Egyszerű példa: bontsuk le a Városháza körüli teljes tömböt, és építsünk modern lakóépületeket köré. Vajon hogyan nézne ki akkor a Városháza? Egyáltalán látszana-e?”

Szabadkán jelenleg a városközpont, a Radić testvérek utca és Palics rendelkeznek „nagy jelentőségű térbeli kulturális-történelmi egység” státusszal. Vladimir Džamić azonban úgy véli, hogy a város már régen megérdemelte volna, hogy ez a státusz megváltozzon, és „kiemelkedő jelentőségű térbeli kulturális-történelmi egységgé” váljon a Szerb Köztársaság szintjén. Ez a legmagasabb védelmi fokozat a kulturális javakról szóló törvény szerint.

„A mechanizmus létezik, és karnyújtásnyira van. Legfeljebb hat hónapon belül minden probléma megoldódhat, és a múlté lehet. Többé nem lenne kérdés, hogy mit lehet építeni, és mit nem. De ebben az esetben elveszítené jelentőségét a Szabadkai Közútkezelő, a Városrendezési és Lakásgazdálkodási Közvállalat, valamint a tervbizottság, az illetékes városi titkárságok, a polgármester, a városi tanács, sőt még a Községközi Műemlékvédelmi Intézet is, mert a védelem átkerülne a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet hatáskörébe”, zárja gondolatait Vladimir Džamić.

Ez pedig azt jelentené, hogy a befektetőkkel való „megállapodások” lehetősége rendkívül lecsökkenne.

Polgárok a szélmalmok ellen

Hasonló, ha nem is teljesen azonos átalakulási folyamatok zajlanak Szerbia minden nagyobb városában – élükön Belgráddal és Újvidékkel.

És hasonlóak – ha nem azonosak – a polgárok próbálkozásai is, hogy befolyásolják ezeket a folyamatokat. Egyre több formális és informális polgári csoport alakul, amelyek szinte ugyanazzal a céllal jönnek létre: megállítani a közterek leépítését, amelyek a befektetők igényeihez igazodnak, nem pedig a végső felhasználók szükségleteihez.

Éppen ezzel a küldetéssel jött létre Belgrádban 2011-ben a Térügyi Minisztérium (Ministarstvo prostora) nevű civil és nonprofit szervezet, amely az urbanisztikai igazságossággal, a térhez való hozzáféréssel, a lakhatási joggal és a meglévő városrendezési politikák kritikájával foglalkozik.

Iva Čukić, a civil szervezet építésze és urbanistája úgy véli, hogy az ilyen polgári kezdeményezések sikere elsősorban a szervezettségük és elkötelezettségük fokától függ.

A közterek megőrzéséért folytatott polgári küzdelem sikeres példájaként, amely egyúttal a „városhoz való jog” védelmének szimbólumává vált, Iva Čukić a Zvezdara városrészben, Lipov Ladban található Peti parkić megóvásáért indított kezdeményezést emeli ki. Ez volt az egyetlen zöldfelület és játszótér a városrészben.

A küzdelem 2005. június 11-én kezdődött, amikor a Zelenilo közvállalat munkásai a kora reggeli órákban kivágták a park fáit, hogy előkészítsék a terepet egy 6.500 négyzetméteres lakó-üzleti komplexum építéséhez, amelyhez mélygarázs is tartozott. Ez az akció heves reakciót váltott ki a helyi lakosokból, akik spontán módon gyűltek össze, hogy megakadályozzák a további munkálatokat, és megőrizzék a városrész egyetlen megmaradt zöldterületét. Ezt követően számos szervezett akció – tiltakozások, performanszok, koncertek, blokádok – következett, és a hosszan tartó küzdelem végül 2021. szeptember 28-án zárult le, amikor a Peti parkić kérdése megoldódott: a parkot felújították és megnyitották a nyilvánosság számára.

„Akkoriban hatalmas hulláma volt azoknak az informális csoportoknak, amelyek segítséget kértek tőlünk, hogy megértsék a terveket, hogy tisztábban lássák, mi történik a saját lakókörnyezetükben – mert ez többnyire akkor történik, amikor megjelenik egy markológép, és akkor már késő, mivel van egy teljes tervkészítési és elfogadási eljárás, amely korábban zajlik, de legtöbbször teljesen átláthatatlan módon”, mondja a Magločistačnak Iva Čukić.

Hozzáteszi, hogy a döntéshozók gyakran csak színlelik, hogy nyitottak a polgárok javaslataira. Így a nyilvános viták végül úgy zárulnak, hogy a közterek használóinak igényeit figyelmen kívül hagyják, semmibe veszik vagy lejáratják, noha – hangsúlyozza Iva Čukić –, azok az emberek, akik az adott területeken élnek, tudják a legjobban, mire van szükségük.

Nehéz megőrizni a fókuszt

A Mirijevo zeleno i zdravo (Zöld és egészséges Mirijevo) egy informális polgári kezdeményezés a belgrádi Mirijevo városrészből, amelynek célja a zöldfelületek megőrzése és az életminőség javítása ezen a területen. 2022-ben alakult, amikor – ahogy a csoport aktivistája, Đorđe Lukić mondja – a lakosok véletlenül szereztek tudomást egy nyilvános vitáról, amely egy 60 hektáros terület részletes szabályozási tervére vonatkozott, és amely Belgrád a vízen-szerű projektet javasolt. Ez sokkolta a lakosságot, és arra ösztönözte őket, hogy szerveződjenek.

„Úgy döntöttünk, hogy szomszédok kis csoportjaiként elkezdjük megírni az észrevételeinket a részletes szabályozási tervhez, és megnézzük, milyen jogi eszközeink vannak arra, hogy fellépjünk a terv elfogadása ellen. És lám, már három éve tart ez az eljárás, próbáljuk minél tovább elhúzni”, mondja Lukić a Magločistačnak, hozzátéve, hogy nehéz „hosszú távon fenntartani ezt a tüzet”, és szerintük ennek titka az, hogy sikerült túllépni a köztük lévő politikai nézetkülönbségeken, amelyek – szerinte – csak megosztják az embereket.

Őrizetbe vétel árán történő aktivizmus

Az újvidéki általános városrendezési terv (GUP), amely 2030-ig szóló időszakra dolgozták ki, 2022 júliusában intenzív tiltakozásokat váltott ki.

A polgárok, környezetvédelmi aktivisták és ellenzéki csoportok képviselői elégedetlenségüket fejezték ki a tervezett urbanisztikai változások miatt, amelyek szerintük a befektetők érdekeit részesítik előnyben a közérdek és a környezetvédelem kárára.

A tiltakozások és a több mint 12.000 benyújtott észrevétel ellenére a GUP-tervet 63 igen és 4 nem szavazattal elfogadták.

Az események ilyen kimenetele – Ana Ferik Ivanovič, az Újvidéki Építészek Társaságának (Društvo arhitekata Novog Sada – DaNS) elnöke szerint – azt mutatja, hogy a döntéshozók teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a város lakóinak véleményét, akik napról napra látják, hogy egyre több a beton, és egyre kevesebb a zöldterület:

„Soha nem volt lehetőségünk arra, hogy polgárokként leüljünk azokkal, akik a döntéseket hozzák, hogy elmagyarázzák a megoldásaikat, hogy meghallgassák a másik fél érveit, és egyszerűen a város számára legjobb megoldás szülessen.”

És minden újvidéki aktivista vágya – teszi hozzá – ugyanaz:

„Hogy egy szép, funkcionális, rendezett, zöld városban éljünk, amelynek szép terei vannak.”

Ezzel szemben a terv elfogadásával szélesre tárták az ajtót a nagyléptékű beruházások előtt. Ez a jövőben – mondja Ana Ferik Ivanovič – közlekedési káoszhoz vezet majd, ami csak egyike lesz azoknak a következményeknek, amelyek az elfogadott városrendezési terv miatt meghatározzák Újvidék jövőbeni életminőségét – vagy épp annak hiányát.

A „Sodros-ügy”

Az “Újvidék a vízen” urbanizációs terv részeként 2022 júniusában megkezdődtek a munkálatok a Duna negyedik hídjának építésére ezen a helyen, ahol a Sodros található – egy természetes oázis a folyó partján, amely több mint 200 védett és szigorúan védett növény- és állatfaj élőhelye.

Ez újabb tiltakozáshullámot indított el Újvidéken, amely aktivisták és rendőrség közötti összetűzésekhez is vezetett.

Míg a hatóságok egyfelől azt állítják, hogy a vitatott híd építése a forgalom fejlesztése miatt szükséges, az aktivisták másfelől hangsúlyozzák, hogy a projekt mögött befektetői érdekek állnak, nem pedig a közérdek.

„A fakivágást a madarak fészkelési időszakában végezték, bevetették a nehézgépeket, több mint 200 rendőr érkezett, hogy megvédje az erdőt az 50 vagy 100 aktivistától. Engem leginkább az zavart, hogy nem volt náluk semmilyen tervdokumentáció vagy földmérési felmérés, amely alapján tudták volna, mit csinálnak pontosan, meddig vágnak és egyáltalán miért csinálják azt, amit csinának. Mindezt erőszakkal, rendőri segítséggel és letartóztatásokkal oldották meg, ami még jobban feldühítette az aktivistákat”, mondja Ana Ferik Ivanović.

A hídépítési munkálatok folytatódtak a tiltakozások és a közvélemény egy részének ellenállása ellenére.

Intézmények, amelyek nem azok

A polgári kezdeményezések virágzása a közterületek megőrzéséért Szerbia nagyobb városi központjaiban önmagában is felveti a kérdést azoknak az intézményeknek a felelősségéről, amelyeknek – definíció szerint – az első védelmi vonalat kellene képezniük a közérdek védelmében.

A probléma azonban az, hogy ezek az intézmények nem működnek, véli Vladimir Džamić: „Nincsenek intézmények, már nincs kihez fordulni.”

Az állampolgároknak szerinte csak az marad, hogy a bontások kezdetekor a gépek alá vessék magukat, mert az Alkotmánybíróság, amelynek a jogrend legfelsőbb védelmi szervének kellene lennie, nem működik.

„Sajnos a magánérdekek szoros összefonódásban állnak a politikai érdekekkel, így teljesen elveszett az intézmények autonómiája. Vannak bennük professzionális szakemberek, akik nagyon analitikusan és kritikusan közelítenek a dolgokhoz. De amikor semmilyen szabadságuk nincs reagálni, és erős politikai és magánérdekű nyomás alatt állnak, amely tagadja minden szakmai döntésüket, akkor nem sokat tudnak tenni”, értékeli Iva Čukić.

Marijana Mutavčieva az újvidéki Ökológiai Fronttól szintén úgy véli, hogy az intézményekben a szakértelem mindig néhány ember vállára nehezedik, míg a többséget „párthű katonák alkotják, akik a párthoz vagy a párthoz közel álló emberek magánérdekeit képviselik”.

„Minden hatalomnak kommunikálnia kell az állampolgárokkal. Nem azért adunk nekik négyévente egyszer felhatalmazást, hogy vakon irányítsák az életünket és azokat a dolgokat, amelyek minket érintenek, a vízellátástól, a gyalogátkelőhelytől kezdve egészen a nagy infrastrukturális projektekig”, mondja ő.

Másrészt hozzáteszi, hogy az állampolgárok jelentős mértékben elvesztették a bizalmat az ellenzéki erőkben is, így szerinte nincs, aki képviselje jogaikat.

Pontosan abban a tényben, hogy az állampolgárok magukra maradnak, látja Marijana Mutavčieva az egyik fő okát annak, hogy az elmúlt években nagy számban jelentek meg polgári kezdeményezések.

És hogy mennyire igaz ez a megállapítás, azt jól mutatja a szabadkai Farkas Szilvia példája.

Ő a Radić testvérek utcában él, egy 1902-ben épült, műemlékként nyilvántartott házban.

Családja a Községközi Műemlékvédelmi Intézet felügyelete mellett – az állam segítsége nélkül – finanszírozta az épület homlokzatának felújítását, visszaállítva azt eredeti állapotába.

Ahelyett, hogy élvezte volna saját projektjének eredményét, egyik napról a másikra egy új építkezés nyílt a házával szemben, ahol egy vadonatúj lakóház nőtt ki a földből.

Farkas Szilvia ezt a „városmag erőszakos elvételeként és kifosztásaként” élte meg.

Ezért a családja egy újabb, rendkívül szokatlan lépésre szánta el magát: annak érdekében, hogy senki se vegye el tőle a napot és a levegőt a közeljövőben, megvásároltak két telket, amelyek szorosan kapcsolódnak a kertjükhöz.

A tervük az, hogy ezt a területet magánparkká alakítsák.

Natalija Jakovljević