Szerbia korábbi miniszterelnökét és a Szerb Haladó Párt elnökét, Miloš Vučevićet a Szerb Köztársaság elnökének, vagyis Aleksandar Vučićnak a regionális ügyekért felelős tanácsadójává nevezték ki.

A döntés 2025. május 27-én lépett hatályba. A kinevezésről szóló határozat megjelent a Hivatalos Közlönyben.

Vučević 2025. január 28-án visszavonhatatlanul lemondott miniszterelnöki posztjáról, miután Újvidéken támadás érte az egyetemeket blokád alá vont diákokat. Lemondását a szerb parlament majdnem két hónappal később, március 19-én fogadta el. Az új kormány április 16-án alakult meg Đuro Macut vezetésével.

______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!