A Belgrádi Egyetem kibővített rektori kollégiuma csütörtökön tiltakozását fejezte ki, amiért az egyetem több hallgatóját is letartóztatták.

A kollégium azt követeli a hatalom képviselőitől és az illetékes állami szervektől, hogy hagyjanak fel az önkény és az erő fitogtatásával.

A kibővített rektori kollégium közölte, hogy védelmébe veszi egyetemistáit, és hozzátették, „goromba letartóztatásukkal durván megsértették az akadémiai polgárok békés tüntetéshez való jogát, méghozzá a következő, Belgrádba beharangozott tüntetést megelőzően”.

„Elhivatottan a párbeszéd, a törvényesség és az akadémiai közösség megőrzése mellett, teljes szolidaritásunkat fejezzük ki azokkal az egyetemistákkal, akik már hét hónapja kitartóan harcolnak legitim követeléseik teljesítéséért” – áll a közleményben.

A hatalom képviselőihez és az illetékes állami szervekhez intézett kérés mellett, hogy hagyjanak fel az önkény- és erődemonstrációval, a kibővített rektori kollégium azt is követeli tőlük, hogy hatáskörükkel összhangban cselekedjenek és tartsák tiszteletben az egyetemi autonómiát, az akadémiai szabadságot és a polgárok tiltakozáshoz való jogát.

„Felszólítunk minden társadalmi szereplőt, hogy segítse az előttünk álló belgrádi tüntetés – amelyre az összes szerbiai egyetemről hívják az egyetemisták a polgárokat – erőszak és incidens nélkül valósuljon meg, és egészen a végéig olyan legyen, ami az egyetemistákhoz illő: civilizált, békés és méltóságteljes” – áll a közleményben.

Illusztráció (Mina Delić)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!