Miloš Vučević, a Szreb Haladó Párt elnöke és az államfő tanácsadója csütörtökön arról beszélt: az államfő által bejelentett szociális-gazdasági intézkedések nagy jelentőséggel bírnak.

„Az emberek belefáradtak a blokádokba, azt akarják hallani, hogyan szabunk gátat az áraknak. Én erről beszéltem kormányfőként is, mert láttam, hogy van kartellezés” – mondta Vučević, aki szerint az iskolaév és a tél kezdete előtt különösen fontosak ezek a bejelentett intézkedések.

„Az államnak meg kell néznie az áram és a tűzrevaló árát, ezeket kell a fókuszba helyezni. És természetesen az egyik legérzékenyebb kérdést, amely igazságért kiált, a kényszerkilakoltatást” – tette hozzá.

Aleksandar Vučić államfő az elmúlt napokban többször is beszélt a szeptember elsején bevezetendő intézkedésekről, legutóbb a köztelevízióban mondta el, hogy bár sokkal kevesebben élnek az alsó-középosztályban és elszegényedve, róluk gondot kell viselnie az államnak, ezért a boltok polcain olcsóbb lesz az áru, a bankokban pedig a kölcsön.

„Nem fogjuk megengedni, hogy a különböző üzletláncok dezodort ajánljanak olcsóbban, amiből az emberek kevesebbet vásárolnak, hanem a legfontosabb termékekre megyünk. Nem mondom azt, hogy épp mindegyik olcsóbb lesz, de a fogyasztói kosár fontos részei igen. Ezzel akarunk segíteni Szerbiában minden embernek” – mondta. A banki kölcsönökről szólva arról beszélt, hogy el szeretnék érni azt, hogy Szerbiában legalább olyan kedvező kölcsönök legyenek, mint Nyugaton.

A kilakoltatásokkal kapcsolatosan azt mondta: a mostani helyzet egy 15 évvel ezelőtt meghozott törvény miatt alakult ki, amin Alkotmánymódosítással kell változtatni annak érdekében, hogy bizonyos esetekben ne lehessen végrehajtani a kilakoltatást. Kilátásba helyezte az üzemanyag, a tűzrevaló és az áram árának a felülvizsgálatát, valamint a legkisebb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok megsegítését is.

Illusztráció: Pixabay

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!