Két autó ütközött össze vasárnap a szlovén és az olasz határ közelében, s a szerencsétlenségben egy szerb állampolgárságú nő életét vesztette, többen pedig megsérültek, köztük az elhunyt nő férje és a nyolcéves kislánya is – közölték az olasz tájékoztatási eszközök.

A tudósítások szerint két, svájci rendszámú, szerb utasokat szállító autó lépett be Olaszország területére Szlovénia felől, a szlovén H4-es autópálya utolsó szakaszán, majd az olasz A34-es úton haladtak Villesse felé.

Az egykori Sant’Andrea-i határátkelőhelyen áthaladva a BMW terepjáró sofőrje észrevette a határrendőrség ellenőrzőpontját, és hirtelen fékezett, az őt követő Mercedes vezetője nem tudott időben a fékre lépni, és nagy erővel nekiütközött, aminek következtében a BMW üzemanyagtartálya megrepedt.

A beszámolók szerint az üzemanyag kiömlése és az ütközés miatti szikrák hatására a hátulról ütköző jármű kigyulladt. A sofőr, egy szerb állampolgár, sikeresen kiszállt az autóból, és kimentette nyolcéves kislányát, aki súlyos hasi sérüléseket szenvedett, és mentőhelikopterrel szállították az udinei kórházba súlyos sérülésekkel.

A sofőr felesége, egy 32 éves szerb nő, feltehetően az ütközéstől megszédült, nem reagált férje hívására, és bennégett a lángoló járműben.

A Mercedesben utazó két férfi közül – akik szintén szerb állampolgárok – az egyik medencesérülést szenvedett és az udinei kórházba került, míg a másik az alsó végtagjain sérült meg, őt a goricai kórházba szállították – jelentették az olasz médiumok.

Az A34-es autópályát több mint tizenkét órás lezárást követően nyitották meg újra a forgalom előtt.

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!