A kliszai körzeti börtön közbeszerzési pályázatot írt ki a helyiségekben történő rovar- és rágcsálóirtásra, írja a 021.rs.

Rovarölő és fertőtlenítőszerekkel permetezik le a konyhába és ebédlőbe befészkelt bogarakat. A kiírás szerint más helyiségekben is szükséges a rovarirtás.

Rovarirtást kell végezni 3300 matrac esetében is.

A kliszai börtönben rágcsálóirtásra is sor kerül.

A fertőtlenítés becsült értéke 1,6 millió dinár adó nélkül, a közbeszerzésre augusztus 6-ig lehet jelentkezni.

Az ágyi poloskák már évek óta problémát jelentenek a kliszai börtönben, amiről a 021.rs portál már négy évvel ezelőtt is írt.

Akkor a büntetésvégrehajtási intézet igazgatóságából azt írták, hogy az újvidéki körzeti börtönben „nincs poloskainvázió” és hogy a „fogvatartottak közül senki sem panaszkodott a poloskákra, vagy más higiéniai problémára”.

Idén a Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) szervezett tiltakozó megmozdulás a kliszai börtönnél, ahol a szervezet öt aktivistáját, illetve a STAV egyetemista szervezet egy aktivistáját tartották fogva. A PSG értékelése szerint „a börtönben embertelen állapotok uralkodnak, a fogvatartottak a padlón alszanak és poloskák csípik őket”.

A polgári jogvédő reakcióját követően, az ombudsman arról számolt be, hogy az újvidéki börtön a fogvatartottak jogainak javítása érdekében javított a lakhatási feltételeken, az egészségvédelmen, a higiénián és az étel minőségén is.

Két hónapja vannak előzetes letartóztatásban az újvidéki aktivisták: így telik egyikük napja

Megverték a börtönben és eltörték a törvénytelenül fogvatartott aktivista orrát


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!