A héten volt 80 éve, hogy az Egyesült Államok a történelemben elsőként és mindeddig utolsóként atomfegyvert vetett be: augusztus 6-án Hirosimát, három nappal később pedig Nagaszakit semmisítették meg. Mint erről már beszámoltunk, Japánnal együtt emlékezett a világ – de a Trump-kormányzat természetesen meg sem pisszent, hiszen az elnök betiltott minden olyan múltbeli témát, amelyben az USA súlyos vétségeket követett el.

A világsajtó sokat foglalkozott a palesztin állam potenciális elismerésével, hiszen az Egyesült Királyság után Franciaország, sőt Kanada is kilátásba helyezte azt – az utóbbira dühödt válaszul emelte meg Trump a kanadai árura kirótt vámokat. A Hamász terrorszervezet azonban elutasítja, hogy előfeltételként letegye a fegyvert: egy túszejtést mutató videót hozott nyilvánosságra, amire Izrael rémülettel reagált.

Trump továbbá újra megfenyegette Oroszországot, valamint az a oroszokkal kereskedő államokat. A héten dühében kirúgta a  munkaerő-statisztikai intézet vezetőjét, mert kimutatták, hogy hivatalba lépése óta katasztrofálisan meggyengült a cégek munkahelyteremtési kedve. Egyesek szerint Trump mentálisan hanyatlik, aminek családi előzményei vannak, hiszen édesapja utolsó éveit beárnyékolta az elhatalmasodó Alzheimer-kórral járó agyi leépülés.

Az ENSZ tárgyalásokat kezdett a műanyagokról, melyek már most is szennyezik a föld minden élőhelyét, beleértve az embereket is. Amerikai kutatók 2024-ben jelentősen több nano- és mikroműanyagot találtak elhunyt emberek agyában és májában, mint nyolc évvel korábban. Ezért most több mint 180 ország részvételével megkezdődött Genfben az utolsó kísérlet egy globális megállapodás elérésére a műanyagszennyezés ellen. Trump ugyanakkor megtiltotta az éghajlatváltozási adatok hivatalos közzétételét, sőt a NASA-nak elrendelte, hogy semmisítse meg a bolygónk klímaváltozását dokumentáló műholdakat. – Átlapoztuk a világsajtót New Yorktól Szingapúrig és Moszkvától Tokióig.

A palesztin állam elismerése

Több újság is foglalkozott a napokban Franciaország és Nagy-Britannia bejelentésével, miszerint a palesztin államot el kell ismerni. A New York-i Wall Street Journal című, 1889 óta megjelenő, elsősorban gazdasági és nemzetközi üzleti témákkal, valamint pénzügyi hírekkel foglalkozó, a republikánusokhoz húzó konzervatív napilap így mutat rá a témára:

„A Nyugat régóta ragaszkodik ahhoz, hogy a palesztin állam elismerése annak megalapítása után, nem pedig előtte történhet meg. Egy ilyen állam létrehozásához a palesztinoknak meg kellene egyezniük Izraellel. Ellenkező esetben egy ilyen állam csupán egy bázis lenne, ahonnan a harcok tovább eszkalálódhatnak. Németország azonban ésszerűen úgy véli, hogy a palesztin állam elismerése a békefolyamat csúcspontját jelenti. De nem lesz békefolyamat, amíg más államok csak Izraelre gyakorolnak nyomást, és azt mondják a palesztinoknak, hogy nem kell kompromisszumot kötniük.”

Az isztambuli Milliyet című konzervatív napilap ezt a kérdést teszi fel:

„Vajon a palesztin állam elismerése képes lesz-e megállítani Izrael kemény fellépését? Ez nem világos. Az 1993-as oslói megállapodások és a Palesztin Hatóság létrehozása után kialakult a »palesztin állam« és a »kétállami megoldás« retorikája. A Palesztin Hatóság azonban nem valódi állam, és ma Mahmúd Abbász vezetésével csupán egy informális szervezet létezik, amelyet adományozók – azaz az Egyesült Államok és az EU – finanszíroznak.”

A londoni The Guardian című független napilap így érvel:

„Palesztina régóta fennálló, átfogó nemzetközi elismerése nem változtatta meg a palesztinok hétköznapi életét. Sőt, Nagy-Britannia és Franciaország elismerése még ronthat is ezen a helyzeten. A Hamász előnyöket láthat a korrupt gerontokrácia eltávolításában Rámalláhban; ez a [terror]szervezet ugyanis jelenleg Ciszjordániában is népszerűbb, mint a Palesztin Hatóság. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök fokozhatná katonai műveleteit mind Gázában, mind Ciszjordániában, hogy hangsúlyozza, kié a valódi döntési jog. A kétállami megoldás továbbra is az egyetlen út a hosszú távú béke felé, de ennek a feltételei egyelőre nem léteznek. Emiatt Palesztina elismerése Nagy-Britannia és Franciaország által csupán üres gesztus.”

A Neue Zürcher Zeitung című liberális napilapnak ez a véleménye:

„A világ néhány országa, sőt legtöbbje, egy palesztin államra vágyik. Általában Ciszjordánia és a Gázai övezet területi kombinációjaként, Kelet-Jeruzsálem fővárossal. Izrael mellett, nem pedig helyette. Jó vagy rossz ez? Nem ez a kérdés. Egy dolog azonban biztos: egy ilyen állam nem létezik. A logika diktálja: ami nincs, az nincs, és ezért nem is ismerhető el.”

A Hamász gázai övezeti uralmának megszüntetésére irányuló felhívásokkal kapcsolatban az amszterdami de Volkskrant című közép-baloldali napilap ezt írja:

„A Hamász lefegyverzésének legkézenfekvőbb lehetősége – amit arab szomszédaink is szorgalmaztak a héten – abban látszik, hogy átadják a hatalmat a Gázai övezetben a Ciszjordániában működő Palesztin Hatóságnak. Ez azonban mind Izrael, mind Gáza lakosságának többsége számára kizárt. Izrael mindig is a klasszikus »oszd meg és pusztíts« taktikát próbálta alkalmazni, hogy megakadályozza a palesztinok politikai egyesülését. A legtöbb palesztin pedig politikailag gyengének, korruptnak és Izrael agressziójával és terjeszkedési ambícióival szemben ellenállni képtelennek tartja ezt a Hatóságot. Ennek a patthelyzetnek a megszüntetéséhez a Hatóságnak teljesítenie kellene Kanada feltételét Palesztina elismerésére: jövőre olyan választásokat kellene tartani, amelyeken a Hamász nem vehetnrészt. A Gázában és Ciszjordániában élő körülbelül ötmillió palesztinnak erősebb, legitim kormányra és nemzetközi elismerésre van szüksége ahhoz, hogy saját államot hozhasson létre.”

Trump fenyegetőzik

A dublini The Irish Times című, korábban protestáns nacionalista, most inkább liberális-progresszív napilap ezt írja erről:

„Amikor Trump amerikai elnök a hétvégén két amerikai atom-tengeralattjárót utasított, hogy közelebb hajózzanak Oroszországhoz, Medvegyev volt orosz elnök nukleáris fenyegetésére adandó válaszul, érthető volt a globális döbbenet. Mégsem világos, hogy a tengeralattjárók mozgatása mennyit javíthat a helyzeten. A tengeralattjárók már most is képesek halálos rakományokat küldeni Oroszország ellen, bárhol is legyenek. Úgy tűnik, ez a szimbolikus gesztus arra hivatott emlékeztetni az orosz elnököt, hogy az amerikai elnök új elhatározásával valamiféle békére törekszik Ukrajnában, és arra az elvárásra, hogy Putyin ennek eleget tegyen. Az orosz elnök azonban eddig nem mutatott semmiféle szándékot erre. Eközben a nukleáris pózolás veszélyes hátteret teremt a nagyhatalmak közötti konfrontációhoz.”

A moszkvai Nyezavisszimaja Gazeta című, 1919-ben alapított, főleg orosz politikával és társadalommal foglalkozó napilap szerint:

„Kétségtelen, hogy Trump szemszögéből az amerikai tengeralattjárók orosz területhez való közelítése további nyomást gyakorol Oroszországra. És kétségtelen, hogy az amerikai hadsereg már meghatározta az Oroszország elleni nukleáris csapás korlátait is. Az amerikai tengeralattjáróknak ezekhez a határokhoz való közeledése megelőző csapást válthat ki Oroszország részéről, hogy megakadályozzon egy orosz terület elleni nukleáris támadást. Az amerikai szakértőknek meg kell érteniük ezt, és tájékoztatniuk kell erről a főparancsnokukat.”

Trump kirúgott egy újabb igazmondót

A roppant gyenge munkaerőpiaci adatokat követően Trump amerikai elnök elrendelte az illetékes ügynökség vezetőjének menesztését. A sanghaji Jiefang Ribao című állami napilap ezt írja:

„A tisztségviselő valószínűleg legkevésbé hibás az amerikai gazdaság gyenge eredményeiért. Elbocsátásának valódi oka ezért máshol keresendő. Mindenekelőtt Trump elnök által gyakorolt magas vámok révén létrejött nyomás ijeszti el a potenciális befektetőket. Az amerikai vállalatok és háztartások már most érzik az emelkedő költségek és az árak hatásait. Az önkényes, hataloméhes elnök brutális beavatkozása a személyzeti politikába tovább nyugtalanítja a piacot. Ez az amerikai kormányzati intézményekbe vetett nemzetközi bizalom további csökkenéséhez vezethet.”

A szingapúri The Straits Times című közép-jobboldali napilapnak pedig  ez a véleménye:

„Rágalmazás érte az ügynökségvezetőt: Trump bizonyítékok nélkül azzal vádolta meg őt, hogy a júliusi havi foglalkoztatási jelentést »manipulálták«, mert az egy gyorsan gyengülő munkaerőpiacot mutatott. Trump verziója szerint pedig a gazdaság fellendült, és az adatok ezt csak azért nem mutatják, mert a karrierstatisztikusok összeesküvést szőnek ellene, s ezért manipulálják az adatokat. A következő ügynökségvezető vagy az adatokat, vagy az elnököt fogja követni, de mindkettőt nem. És így ő vagy a gazdaság őrkutyája lesz, vagy pedig az amerikai elnök ölebje.”

Hogyan használják a statisztikákat a politika alakítására, erről ír a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:

„Sztálin orosz diktátor rendkívül elégedetlen volt az 1937-es népszámlálás eredményeivel. Teljes mértékben arra számított, hogy a népesség jelentősen megnőtt uralma alatt, lehetővé téve számára, hogy egy boldog, virágzó nemzet képét mutassa be. A valóságban azonban a lakosság alig gyarapodott és jelentősen vallásosabb volt, mint amire Sztálin az évtizedes átnevelés alapján számított. A szovjet vezetés ezért úgy döntött, hogy elnyomja az adatokat és kivégzi a vezető statisztikusokat.

Összehasonlításképpen, Donald Trump amerikai elnök legutóbbi beavatkozása ártalmatlan. Miután pénteken nyilvánosságra hozták az általa kellemetlennek talált amerikai munkaerőpiaci adatokat, Trump menesztette a felelős statisztikai hivatal vezetőjét, Erika McEntarfert, azzal vádolva őt, hogy manipulálta az adatokat, hogy ezáltal rossz színben tüntesse fel az elnököt. A munkaerőpiaci jelentés, miután felülvizsgálta a júniusi és májusi adatokat, feltárta, hogy az elmúlt három hónapban alig teremtettek új munkahelyeket, és az ipari foglalkoztatottság valójában csökkent. A hétvégén Trump gazdasági tanácsadója, Kevin Hassett megvédte McEntarfer elbocsátását, mondván, hogy Trump saját embereit szeretné a statisztikai hivatalban látni, akikben megbízhat.

[…] Demokratikus kormányok is beavatkoznak ilyen esetekben, még Európában is. Görögország erre kiváló példa. Andreas Georgiou, aki a görög statisztikai hivatal, az Elstat vezetője volt 2010 és 2015 között, távozása után évekig tartó büntetőeljárás áldozata lett. Georgiout, aki korábban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főstatisztikusának helyettese volt, a görög Legfelsőbb Bíróság 2019-ben két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte »hivatali kötelezettségeinek megszegése miatt«. Egy polgári bíróság »rágalmazás« miatt is megbírságolta Georgiout. Az ítélet azon megállapítására hivatkozott, miszerint a Statisztikai Hivatal hibásan jelentette be a hivatali ideje előtti kormányzati hiányt. Georgiou megtámadta az ítéleteket, és a jogi vita csak 2023-ban fejeződött be, amikor a görög kormány visszavonta fellebbezését az Emberi Jogok Európai Bíróságnál a Georgiou javára hozott ítélet ellen.

Feltűnő különbség

Törökország esete is kirívó, ahol a kormány kétségeket fogalmazott meg a hivatalosan közzétett adatokkal kapcsolatban, különösen az inflációval kapcsolatban. 2022 elején Recep Tayyip Erdoğan elnök mindenféle magyarázat nélkül menesztette a Nemzeti Statisztikai Intézet (Turkstat) vezetőjét. Sait Erdal Dinçer korábban közzétett, a 2021-re vonatkozó, közel 20 százalékos inflációs rátája feldühítette. A politikai indíték további bizonyítéka az volt, hogy Erdoğan 2019 júliusa óta már három jegybankelnököt menesztett, mert nem folytatták az általa támogatott alacsony kamatláb-politikát.

Bár Dinçer utódja a statisztikai hivatalban, Erhan Çetinkay, eddig sokkal magasabb inflációs rátáról számolt be, de az Isztambuli Kereskedelmi és Iparkamara által gyűjtött havi adatok alacsonyabbak voltak. Törökországi szakértők, mint például a Commerzbank elemzője, Tatha Ghose, ismételten rámutatnak a feltűnő eltérésre, amely a mai napig fennáll. A hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint a törökországi infláció júliusban 33,5 százalék volt; az Isztambuli Kamara szerint pedig 42,5 százalék. Így a feltűnő eltérés továbbra is fennáll.”

Az ENSZ és a műanyagszennyeződés

Kedden 180 ország képviselői találkoztak Genfben, hogy megvitassák a műanyagokról szóló globális megállapodást. A genfi Le Temps című független napilap a megállapodás mellett érvel, és azt a következőképpen indokolja:

„A műanyagok egészségügyi hatásai tagadhatatlanok. Tanulmányok kimutatták, hogy a műanyagok olyan betegségeket okozhatnak, mint a rák, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri problémák, a meddőség, sőt akár a halál is. Ezért a genfi találkozón részt vevő államoknak augusztus 14-ig megállapodásra kell jutniuk. Csak így vethetünk véget ennek a járványnak, amely az embereket és a bolygót egyaránt sújtja.”

A szingapúri Lianhe Zaobao című Peking-barát baloldali napilap hasonló okokat és félelmeket említ:

„Az olcsó műanyag sokba fog kerülni, ha a világ most nem tesz ellenintézkedéseket. A műanyagtermelés 1950 óta több mint 200-szorosára nőtt, és ez a mennyiség a jelenlegi előrejelzések szerint 2060-ra akár megháromszorozódhat. Több mint száz ország ezért a műanyagtermelés korlátozása mellett foglalt állást. Mivel az olyan olajtermelő országok, mint Szaúd-Arábia, ellenálltak ennek, a tárgyalások eddig patthelyzetben voltak.”

A tokiói Mainichi Shimbun című közép-baloldali, liberális napilap szerint a műanyagtermelés globális korlátozása a jelenlegi tárgyalások központi eleme:

„Az EU, az afrikai országok és a szigetállamok szükségesnek tartanak egy ilyen korlátozást. Az olyan ellenzők pedig, mint az olajtermelő Szaúd-Arábia és Oroszország, aggódnak a gazdaságukra gyakorolt negatív hatások miatt. Japán is óvatos álláspontot képvisel, és azt követeli, hogy minden ország saját intézkedéseit határozza meg. A műanyaghulladék csökkentéséhez azonban elengedhetetlen egy globális keretrendszer. Ha ezt a lehetőséget Genfben ismét elszalasztják, fennáll annak a veszélye, hogy egy erre vonatkozó megállapodás soha nem fog létre jönni. A résztvevő államoknak mindent meg kell tenniük a megállapodás elérése érdekében – a bolygó érdekében.”

Hirosima 80 éve

A hirosimai Chugoku Shimbun című napilap, amelynek az 1945. augusztus 6-án Hirosima elleni amerikai atombonba-támadás során 113 alkalmazottját érte halál és teljesen lerombolta az épületét, már augusztus 9-én újra megkezdte tevékenységét több más kiadó segítségével, most pedig aggodalmát fejezi ki:

„Oroszország ismételten utalgat nukleáris fegyverek bevetésére, és folytatja inváziós háborúját Ukrajna ellen. Izrael közel két éve támadja a Gázai övezetet. Májusban összecsapások voltak a nukleáris fegyverekkel rendelkező hatalmak, India és Pakisztán között. Júniusban az amerikai hadsereg megtámadta az iráni nukleáris létesítményeket. A kínai és észak-koreai, sőt Japánban is zajló fegyverkezés fényében egyre hangosabbak a nukleáris elrettentésre irányuló felhívások. »Soha többé nem szabad nukleáris fegyvereket használni« – ez az úgynevezett »nukleáris tabu«, amelyet a hirosimai túlélők évtizedek óta igyekeznek fenntartani. Ez a tabu most nagyobb veszélyben van, mint valaha.”

„A második világháború után közel nyolc évtizeden át Japán az amerikai garanciákra támaszkodott biztonsága érdekében” – elemzi a varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap a nukleáris veszélyhelyzetet:

„Manapság azonban a japánok már nem hiszik, hogy az Egyesült Államok vészhelyzet esetén a segítségükre sietne. De nemcsak a Koreai-félszigeten zajló fejlemények késztetik Tokiót saját nukleáris arzenálja kiépítésére. Japán új nukleáris stratégiájában Kínát tekinti a biztonságát fenyegető legnagyobb kihívásnak. A kínai hadihajók ugyanis rendszeresen behatolnak a Szenkaku-szigetek körüli part menti vizekre.”

A tennó szolgája, Orwell világa, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:

„Hirosimáért valakinek meg kellett bűnhődnie. Amikor az amerikai katonai rendészek körülzárták a házát, hogy letartóztassák, revolverével mellkason lőtte magát Japán bukott miniszterelnöke, Tódzsó Hideki (1884–1948). A szamurájcsaládból származó tábornok azt akarta, amit katonáinak parancsolt: ha nem esnek el az ellenséggel vívott harcban, akkor megadás helyett utolsó töltényükkel öljék meg magukat. Ám a golyó elkerülte a szívét. Sérülését a berontó szanitécek ellátták, nem engedték halálba menekülni 1945. szeptember 11-én.

Más szerepet szántak neki a győztesek. A tokiói nemzetközi törvényszék elé állították, fővádlott lett a világháború távol-keleti háborús bűnöseinek perében, »a japán Nürnbergben«. Bűnösségéhez szemernyi kétség sem férhet. Kitartóan szorgalmazta, hogy Japán fegyveres erővel terjeszkedjen az ázsiai szárazföldön és a Csendes-óceánon. Vezérkari főnöke volt a Mandzsúriát 1931-ben megszálló Kvantung-hadseregnek, amely hírhedt kegyetlenségeket követett el a kínai civil lakosság ellen.

Bonyolultabb kérdés, hogy diktátor volt-e. Önmagát nem tekintette többnek, csupán a császár, a tennó hűséges szolgájának, akire őfelsége fontos feladatokat bízott.

Pierre-François Souyri francia történész megítélése szerint »a szervezésben jeleskedő és szorgalmas Tódzsó Hideki nem mutatott diktátori hajlamokat karrierje során. Ellenben az a rendszer, amelyet ő irányított, tőrőlmetszett diktatúrának bizonyult, totalitárius indíttatásokkal.« (Rubicon, 2024/8–9.)

A Meidzsi-kori alkotmányba foglalt hagyomány értelmében a kormányzás »isteni joga« a császárt illette. Hirohito (1901–89) nevében különféle testületek intézkedtek: a császári tanács és a kormány, a szárazföldi hadsereg és a haditengerészet vezérkara. E hatalmi központok szüntelen vetélkedése alakította a szigetország politikáját. Tódzsó nem volt helyi Führer. Kihallgatóinak leszögezte, semmit sem tett, nem is tehetett az uralkodó akarata ellenére. Ám ezzel óhatatlanul is imádott urát vádolta.

Ez viszont gondot okozott az amerikai adminisztrációt vezető Douglas MacArthur tábornoknak, mert »a kék szemű sógun« a stabilitás érdekében ragaszkodott a monarchiához. Egy udvari bennfentest küldtek a fogolyhoz, az magyarázta el neki: Hirohito időközben lemondott az isteni származás ősi tételéről, de kizárólag akkor maradhat császár, ha leghűségesebb alattvalója helyette is megbűnhődik ország-világ előtt az iszonyatos pusztításért és pusztulásért, Nankingért, Pearl Harborért, Hirosimáért és Nagaszakiért.

Tódzsó erre visszavonta eredeti vallomását és mindenért egymaga vállalta a felelősséget. A halálos ítélet kihirdetése után kegyelmet nem kért, csak megbocsátást a japán katonák rémtetteiért és együttérzést az atombombák áldozataival. A szugamói börtönben akasztották fel 1948. december 23-án, hamvait az óceánba szórták. Áldozatával elérte, hogy Hirohito a következő negyven évben apolitikus államfőként hódolhasson jámbor szenvedélyének, a tengerbiológiának, és halála után fia, majd az unokája is trónra léphessen.”

Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)