A Vajdasági Ökölvívó Szövetség korábbi elnöke, Darko Antelj, a Szerbia Új Arca párt tartományi bizottságának vezetőségi tagja arról tájékoztatta az ország sportközvéleményét, hogy a leghatározottabban elhatárolódik azoktól az egyénektől, akik a rezsim érdekei miatt, a politikai gépezet részévé válva, egyetemistákat és polgárokat vernek meg.
„Ezek az emberek semmilyen módon sem testesítik meg a szerbiai ökölvívást, és nem tartoznak azok közé a becsületes sportolók közé, akik a többséget alkotják. A boksz egy nemes harcművészet, a tiszteletadás, a fegyelem és a ringben folytatott küzdelem szimbóluma – nem pedig utcai harc saját nemzettársaink ellen” – figyelmeztet Antelj.
A sport nem válhat a Szerb Haladó Párt politikai cirkuszának részévé – üzeni Antelj, és hozzáteszi: elítéli mindazokat, akik bemocskolják az ökölvívás és általában a sport jó hírét. A veterán sportoló azt követeli, hogy a bokszot és a sportolókat ne használják fel erőszakhoz és politikai leszámolásokhoz.
„A Szerbia Új Arca a nép, az egyetemisták és a tisztességes sportolók pártján áll, és ellenzi az erőszakot, a zsarolást, valamint a sport politikai célú felhasználását” – zárja gondolatait Antelj.
Darko Antelj (Fotó: Facebook/Szerbia Új Arca)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

