Óbecsén is tartottak szerdán délután tüntetést a blokádok megszüntetéséért és a „normális életért” a Szerb Haladó Párt hívei.
A Bečejski mozaik tudósítása szerint a kezdetben mintegy kétszázan voltak, ám a demonstrálók száma hetvenre csökkent. Kicsit több mint egy órán át hallgattak zenét és táncoltak, de beszédek nem hangoztak el, annak ellenére sem, hogy a helyszínen önkormányzati tisztségviselők, a közvállalatok igazgatói, továbbá közvállalati és óvodai dolgozók is voltak, és többször megjelent a község elnöke is.
A haladók óbecsei fiaskójáról ITT tekinthetnek meg további fotókat.
A rezsim próbálkozása Zentán sem járt sikerrel:
Szabadkán pedig alig pár száz embert sikerült mozgósítani:
Nem sokan voltak és nem sokáig tartott a haladók óbecsei ellentüntetése (Fotó: Bečejski mozaik)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

