Az elmúlt héten jelentősen nőtt a rendőri brutalitás mértéke, a rendőrség pedig megszűnt önálló szervként működni, és a Szerb Haladó Párt (SNS) magánbiztonsági szolgálatává alakult – értékelte Miloš Z. Lazić, a Nova portál újságírója.
Lazić az N1 televízió Novi dan című műsorában elmondta, hogy két időpontot lehet kiemelni, amikor a rendőri brutalitás szintet lépett: a Szent Vitus-napi (Vidovdan) nagygyűlés után, illetve augusztus 12-étől kezdődően, amikor a rendőrséget teljes egészében az SNS és annak nem hivatalos vezetője, Aleksandar Vučić szolgálatába állították.
„A rendőrség brutalitása új dimenziókat ölt” – fogalmazott, hozzátéve, hogy politikailag érzékeny helyzetekben a rendőrség mindig felülről kap utasítást.
Mint mondta, amit Kraljevóban, Novi Pazarban, Verbászon, Palánkán, Valjevóban és más városokban láthattunk, az azt bizonyítja, hogy a rendőrség sem a rendőrségről szóló törvényt, sem a büntető törvénykönyvet, sem a büntetőeljárási törvényt, sem az alkotmányt nem tartja tiszteletben.
„Most egy pártot védenek, miközben megsértik a törvényeket” – jelentette ki.
Ivica Dačić belügyminiszter nyilatkozatait egyfajta „párhuzamos univerzumnak” nevezte.
„Nevetséges lenne, ha nem volna tragikus. Ez az állam és az intézményrendszer paródiája” – mondta Lazić, aki szerint tömegével kerülnek nyilvánosságra felvételek, nyilatkozatok és egyéb bizonyítékok arról, hogy embereket brutálisan bántalmaztak, zaklattak és kínzásnak vetettek alá.
Véleménye szerint a rendőrség bűnrészes az SNS-aktivisták által elkövetett bűncselekményekben.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

