Aleksandar Vučić szerb államfő pekingi látogatása során elhangzott számos fontos üzenet mellett arról is gondoskodott, hogy „örömhírt” hozzon a szerbiai polgároknak.
Bejelentette, hogy jövő év végére megérkeznek a repülő autók Szerbiába.
„Beszéltünk a repülő autókról, amelyek itt most körülbelül 300 ezer dollárba kerülnek. Várom, hogy megkapják az engedélyt Kínában, és hiszem, hogy jövő év december 1-jéig bemutathatjuk, hogyan működnek a repülő autók Szerbia területén, és az EXPO idején használatba is vesszük őket. Aztán persze majd folytatják a gúnyolódást rajtam” – mondta Vučić, a sajtó szerint pedig a gyártó kínai cég érdeklődik a szerbiai beruházások iránt.
Ez természetesen nem az első alkalom, hogy Vučić megígéri: 2027-ig, az EXPO idejére, autók repülnek majd a szerb égbolton.
A Danas megszólalói azonban ezúttal – ellentétben a tavalyi évvel – nincsenek teljesen meggyőződve arról, hogy Vučić egyáltalán még elnöki székben lesz, ha a járművek valóban megérkeznek.
Zoran Kesić televíziós műsorvezető és szatirikus szerint „Vučić úr sokkal előbb repülni fog, mint hogy a repülő autók megérkeznének.”
„És ahol majd leszáll, lesz ideje befejezni a nagy sikerű könyvét, amit korábban beharangozott” – tette hozzá.
Biljana Stepanović, a Nova ekonomija főszerkesztője rámutatott: a szerb államfőnek „megfékezhetetlen igénye van arra, hogy állandó ígéretekkel kápráztassa el (mostanra már megingott) szavazótáborát, minden kötelezettség nélkül, hogy be is tartsa azokat.”
„Időnként ezek alapvető ígéretek, például – rákényszerítem a kereskedőket, hogy csökkentsék az árakat, hogy túl tudjanak élni az emberek; néha bombasztikusak, néha pedig teljesen hihetetlenek. Most, az árak után ismét elővette a régi ötletét a repülő autókról. Az embereknek, akiknek nincs szennyvízcsatornájuk, akiket olcsó pározsival próbált lekenyerezni, és akiknek épp most emelte meg drasztikusan a villanyszámláját, most arról mesél, hogy már jövő év végére repülő autókat kapunk. Valószínűleg úgy gondolja, ez majd lenyűgözi őket, pedig ezekkel az autókkal biztosan nem ők fognak repkedni. Mint mindig, gátlástalanul manipulálja őket. A szerencsés körülmény az, hogy maga az elnök sem lesz abban a helyzetben a jövő év végén, hogy repülő autóknak örülhessen. Az ő mostani pozíciójából nézve a jövő év vége fényévnyi távolságra van” – értékelte Stepanović.
Saša Đogović közgazdász szerint az országnak vannak ennél sürgetőbb prioritásai.
„Először is tisztázni kellene, mik a prioritások ebben az államban. Elsőként környezetvédelmi projektek – mindenekelőtt a csatornázás és a szennyvíztisztítás. Másodikként a megújuló energiaforrások. Vagyis, hogy Szerbia megtisztuljon, és fenntartható fejlődést biztosítson” – mondta.
Đogović hangsúlyozta, hogy nincs kifogása a repülő autók szerbiai gyártása ellen, hiszen ezek magas technológiai színvonalat képviselnek.
„Néhány repülő jármű beszerzése az EXPO-ra inkább reklám. Jobb lenne inkább megnézni, miért nem épült még meg a szennyvíztisztító üzem Belgrádban” – mondta.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

