Jelentős különbség mutatkozik a péntek esti újvidéki tüntetésen részt vevők számának a becslését illetően, és most első ízben kérdezték erről a mesterséges intelligenciát is.
„A tömegsűrűség és a terület alapján a létszámot 70 és 100 ezerre becsülöm. Ez egy megközelítő szám, mert a pontos adat több tényezőtől is függ” – szólt a mesterséges intelligencia válasza.
A Nyilvános Rendezvények Archívuma is közzétette a becslését, eszerint kb. 20 ezren vettek részt a péntek esti tüntetésen.
Aleksandar Vučić pénteken éjjel azt állította, hogy országszerte kevesebb mint 10 ezer tüntető vonult utcára, Újvidéken pedig valamivel több mint 7000 ezer ember tüntetett.
Drónfelvétel az újvidéki tüntetésről
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

