Szerbiában minden ötödik, 8 és 19 év közötti fiatalt legalább egy pszichiátriai zavarral lehetne diagnosztizálni – derül ki az Ifjúsági Központ kutatásából.

A Večernje novosti cikke szerint a kutatás arra a megállapításra jutott, hogy minden hetedik diák élete során átesett önbántalmazáson, és öt százalékuknak van pánik- vagy szorongásos rohama, kb. két százalékuk pedig valamilyen étkezési zavarban szenved.

Figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart a tanulók 1,7 százalékánál állapítottak meg, 2,2 százaluk pedig viselkedészavaros.

A kutatás szerint az internetfüggéssel kapcsolatosan az is kiderült, hogy a fiatalok naponta átlagosan 3,77 órát lógnak a közösségi hálón.

Fotó: Pixabay

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!