Az októberi rendezvényen 15 előfutamban összesen 60 település felnőtt lovasa indul. Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója bejelentette, a háromnapos eseményen több mint 100 lovas indul.
A felnőttek kategóriájában 60 ló-lovas páros, a 10-13 éves huszárgyerekek közül 16, míg a 14-17 éves kishuszárok közül 28 páros indul. A Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont stadionjában 4 lovas fog egyszerre starthoz állni, így az elődöntőkbe bejutó 60 felnőtt lovas 15 előfutamban indul. A felnőtt lovasok alábbi sorrendjét húzással, közjegyző jelenlétében állapították meg, írja a vagta.hu.
Térségünkből a felnőtt versenyzők közül Adorján az első futamban, Topolya és Oromhegyes a harmadik futamban, Magyarkanizsa a negyedikben, Kishegyes a tizedikben, Bácsfeketehegy a 11-ikben és Szabadka a 12-ik futamban indul majd. A 18. Nemzeti Vágtát október 3-án, 4-én és 5-én tartják.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

