A Meta egy évvel a gyerekeket védő szigorítás elindítása után bejelentette, hogy globálisan is nagyobb védelmet nyújt a fiatalkorú felhasználóknak.

A Meta még 2024 szeptemberében jelentett be szigorítást az Instagramon. A vállalat döntése értelmében elkezdte privátra állítani minden tizenéves felhasználó fiókját, a „tinédzserfiókok” célja pedig az, hogy megvédjék a gyerekeket a rájuk leselkedő veszélyektől. Az év elején már a Facebook és a Messenger esetében is hasonló lépésre szánta el magát a Meta az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában és Ausztráliában. Az Európai Unióban az év végéig ígérte a tinédzserfiókok bevezetését, és most úgy tűnik, a globális nyitásnak is eljött az ideje.

A vállalat közlése szerint a 16 évnél fiatalabb felhasználóknál kötelező módon állítja át a fiókot privátra a rendszer, a cég pedig a mesterséges intelligenciát is beveti, hogy kiszűrje az életkorukról hazudni próbáló fiatalokat, közölte a HVG.

A 16 év alatti felhasználók csak szülői engedéllyel módosíthatják az alapbeállításokat, a szülők pedig korlátozhatják a fiók használatát a kizárólag számukra elérhető beállításokban, valamint nyomon is követhetik, hogy gyermekeik kivel lépnek kapcsolatba a felületen. Emellett a képernyőidőre is odafigyelhetnek. A „tinédzserfiókok” szigorúbb adatvédelmi és biztonsági beállításokkal is rendelkeznek, amelyek célja, hogy korlátozzák a kapcsolatfelvételt az ismeretlen felnőttekkel.

Eközben az Instagramon is bővíti az eddigi védelmét a cég: ez lehetővé teszi az amerikai középiskolák számára, hogy felgyorsítsák a zaklatásról és más problémás viselkedésről szóló bejelentések beküldését. A vállalat eddig néhány középiskolával és gimnáziummal kísérleti jelleggel futtatta le az „iskolai partnerségi programot”. A Meta szerint „pozitív visszajelzéseket kapott a résztvevőktől”, így mostantól bármely amerikai iskola regisztrálhat a programba.

A mostani változtatásra mintegy négy évvel azután kerül sor, hogy a törvényhozók és érdekvédelmi csoportok felszólítására a Meta végül felhagyott az Instagram kifejezetten tinédzsereknek szánt verziójának fejlesztésével.