A volt alkalmazottak bosszúja és a rossz viszonyok – ezzel hárította a Palicsi Állatkert igazgatója, Sonja Mandić és Marko Lazić állatorvos az állatkert dolgozóinak nagy felháborodást kiváltó levelét, és a közzétett fényképek hitelességét is kétségbe vonták.
“Mi, a Palicsi Állatkert dolgozói kijelentjük, hogy nem vagyunk tagjai egyetlen politikai szervezetnek vagy csoportnak sem, és nincsenek politikai céjaink. Azért fordultunk a nyilvánossághoz egyszerű dolgozókként, gondozókként, mert aggódunk az állatkertért és a saját egzisztenciánkért” – írják közleményükben, mely szerint akkor fordultak a nyilvánossághoz, amikor az igazgató, sőt az alapító, azaz a város sem tett semmit a problémák megoldásáért. Kitartanak állításuk mellett, mely szerint sok állat az állatorvos gondatlansága és hozzá nem értése miatt pusztult el.
„Nem akarjunk tovább titkolni a valós állapotokat, nem akarunk részt venni az állatkert tönkretételében. Meg kell óvnunk a megmaradt pár értékes állatunkat, ezért kérjük a nyilvánosság segítségét, mert ha az állatkert élén hozzá nem értő személyek maradnak, az állatkert meg fog szűnni” – áll többek között a közleményben.
Az eddigi legmegrázóbb felvétel a szenvedő tigrisről a palicsi állatkertben (videó)
Pusztulnak és szenvednek az állatok a Palicsi Állatkertben (fotóval)
Fotó: Pixabay
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

