December 20-án, hat kategóriában osztotta ki díjait a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége (VANCSESZ). A rendezvénynek, amelyre immár 14. alkalommal került sor, a kishegyesi Kátai Ház adott otthont. A résztvevőket és a díjazottakat Fodor Zoltán, a VANCSESZ elnöke köszöntötte.

Fotók: Dobai István

Fotók: Dobai István

– Évzáró rendezvényünk alkalmával illik néhány szót ejteni az elmúlt évről. Természetesen nem szeretném hosszan sorolni az eseményeket, hiszen ünnepelni jöttünk, ezért csak a legfontosabb eredményeket emelném ki. Szövetségünk az idei évben is a kitűzött céljai mentén végezte munkáját. Lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk támogatni az egyesületeket: volt, akit anyagi segítséggel, volt, akit pályázatírással, másokat szervezési munkával segítettünk. Úgy gondolom, hogy ez a fajta együttműködés és támogatás adja meg a szövetség valódi értelmét. Az általunk támogatott rendezvények többsége megvalósult, még ha néhány esetben kisebb csúszással is. Ezekből tanulva a jövőben azon fogunk dolgozni, hogy a szervezési folyamatok még gördülékenyebbek legyenek. Két dolgot mindenképpen ki kell emelnem. Az egyik, hogy sikerült rendezni a magyarkanizsai „Kuckó” Nagycsaládos Egyesület helyzetét, amely jelenleg már teljes erőbedobással működik. A másik örömteli esemény pedig az, hogy több sikertelen próbálkozás után az idén végre sikerült 36 gyermeket és 4 kísérőt eljuttatnunk az Erzsébet-táborba. Mindkét eredményt közös sikernek tekintjük, és joggal lehetünk rájuk büszkék – mondta köszöntőjében Fodor Zoltán.

A rendezvényen jelen volt Kiss Erzsébet, a szegedi Fatima Ház Alapítvány elnöke, Görc Csaba, a szombathelyi Alpokalja Nagycsaládos Egyesület elnöke, Szabó Dóra, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) délvidéki régiófelelőse, Cservenák Kancsár Izabella, a délvidéki régi KCSSZ Elnökségének tagja, valamint az egyesületeket képviselő elnökségi tagok is.
Az ünnepséget, a kishegyesi Kincse nagycsaládos egyesület gyermekkórusa és két szólistájának műsora tette ünnepélyesebbé.

A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége 2025-ben, hat kategóriában osztotta ki díjait, hogy ezzel is köszöntetét fejezze ki azok előtt, akik a VANCSESZ munkáját így vagy úgy, de támogatják.

A Példamutató nagycsaládos díjat idén három család, az adai Tűzsziget TINCSE tagcsalád tagjai, Pajor Róbert és Mária családja, a péterrévei Bölcső TINCSE tagcsalád tagjai, Mikus László és Csilla, valamint a bácskossuthfalvi Életfa NCSE tagcsalád tagjai, Torok Sándor és Éva családja kapta.

A Családbarát vállalat díjat adai Satex magánvállalatnak ítélték idén oda.

A Családbarát Önkormányzat díjat pedig, a Topolya községhez tartozó, Bácskossuthfalvi Helyi Közösség vehette át.

A legaktívabb egyesületi tag díját az adai Tűzsziget TINCSE tagja, Vince Angéla, a bácskossuthfalvi Életfa NCSE tagja Karai Bagi Anita, és a kishegyesi Kincse NCSE tagja Szőke Edit kapta.

Végezetül az egyesület Aranyplakettel jutalmazta a VANCSESZ-szel hosszú évek óta sikeres együttműködést folytató partnerét, az adai Vöröskeresztet, valamint Kerepes Árpádot, a kishegyesi Kincse NCSE elnökét.

Az újonnan létrehozott díjat, avagy a Legaktívabb Nagycsaládos egyesületi díjat a bácskossuthfalvi Életfa nagycsaládos egyesület kapta.

Az eseményt zenés mulatság zárta. 


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!