Az új radarrendszerek – a bejelentések szerint – a sebességtúllépés szokásos mérése mellett automatikusan további két kulcsfontosságú szabálysértést is rögzítenek: a mobiltelefon használatát vezetés közben, valamint a biztonsági öv használatának elmulasztását.

A Közlekedésbiztonsági Ügynökség és a Közlekedési Rendőrség Igazgatósága intenzíven dolgozik az új generációs mobil és fix radarrendszerek telepítésén, amelyek alapvetően megváltoztatják a járművezetők szankcionálásának módját.

„A bírságok rendőri jelenlét nélkül is megérkeznek! Minden közlekedési résztvevőt arra kérek, hogy saját biztonságuk érdekében tartsák be a szabályokat” – nyilatkozta az Ügynökség igazgatója, Branko Stamatović, megerősítve, hogy az eszközöket már beszerezték, és hamarosan üzembe helyezik őket, írja a Kurir.

A cél: kevesebb áldozat az utakon

A fokozott ellenőrzésre az aggasztó statisztikák miatt kerül sor. Az idei év eleje óta Szerbia útjain 390 ember vesztette életét, míg 15 320-an megsérültek közlekedési balesetekben.

Az Ügynökség zéró toleranciát hirdet a felelőtlen magatartással szemben. Stamatović igazgató a törvénymódosítások szükségességét is jelezte, amelyek jelentősen magasabb pénzbírságokat irányoznának elő, különösen az alkohol hatása alatt vezető, felelőtlen sofőrök számára.

„Küldetésünk egyértelmű: zéró tolerancia a felelőtlen és hanyag magatartással szemben, valamint jelentősen magasabb büntetések a közlekedési szabálysértésekért” – zárta szavait Stamatović.

A közlekedésbiztonsági szakértő, Milan Božović az Euronews Szerbiának elmondta, hogy a szabálysértések feldolgozásához ugyanakkor időre van szükség.

„Miután az operatív egységek feldolgozzák a szabálysértés adatait, értesítést kell küldeni a jármű tulajdonosának, mivel a radarrendszerek nem azonosítják a járművezető arcát. Ezt követően a tulajdonosnak nyilatkoznia kell arról, ki vezette a járművet” – mondta.

Hozzátette, hogy csak ezután lehet megküldeni a bírságot annak, aki a szabálysértést elkövette.

„Előfordulhat, hogy a szabálysértést a téli hónapokban követik el, a bírság pedig csak a nyári időszakban érkezik meg, ugyanakkor az eljárást legkésőbb két éven belül le kell zárni, hogy ne évüljön el” – magyarázta Božović.

Rámutatott arra is, hogy Európában a szabálysértést elkövető járművezetőket nagyon gyorsan értesítik a kiszabott bírságról.

„Azok az európai járművezetők, akik szabálysértést követnek el, majd még aznap elhagyják az Európai Unió területét, a határon nem kapnak értesítést a bírságról. Amikor azonban visszatérnek az Európai Unióba, illetve néhány nappal később, a határon tájékoztatják őket arról, hogy közlekedési szabálysértést követtek el” – tette hozzá.

Mekkora bírságra számíthatunk a szabálysértésekért?

  • A biztonsági öv be nem kapcsolása esetén 10 000 dinár bírság jár.
  • Mobiltelefon használata vezetés közben („hands-free” nélkül): 10 000 dinár bírság; ha 8 napon belül befizetik, gyakran csak az összeg fele, 5 000 dinár.
  • Sebességtúllépés lakott területen:
    • a megengedett sebességet legfeljebb 10 km/h-val meghaladó túllépés: 3 000 dinár,
    • 11–20 km/h túllépés: 5 000 dinár,
    • 21–40 km/h túllépés: 10 000 dinár,
    • 51–70 km/h túllépés: 20 000–40 000 dinár vagy legfeljebb 30 nap elzárás,
    • 70 km/h feletti túllépés: 100 000–120 000 dinár vagy ennél is több, vezetéstől eltiltással, sőt akár szabadságvesztéssel is.

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!