A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) szerint prof. dr. Dudás Attila alkotmánybíróvá történő kinevezése nem a szakmai kiválóság, hanem a politikai lojalitás jutalma.

A párt közleménye szerint „közismert tény, hogy Dudás Attila azok között volt, akik aktívan részt vettek az egyetemisták tiltakozásának és blokádjának megtörésében, ahelyett hogy az akadémiai szabadság és a hallgatói jogok védelmére kelt volna. Egy ilyen magatartás összeegyeztethetetlen az alkotmánybírói függetlenség és pártatlanság alapelveivel.”

A VMDK álláspontja szerint „különösen aggasztó, ha egy olyan személy kerül az Alkotmánybíróságba, aki korábban a politikai hatalom érdekeit szolgálta az egyetemi autonómia rovására. Ez nemcsak az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett közbizalmat ássa alá, hanem azt is jelzi, hogy a hatalom továbbra is a hűséget jutalmazza, nem a szakmai és erkölcsi alkalmasságot.”

A VMDK következetesen kiáll az alkotmányosság, az intézményi függetlenség és a fiatalok jogainak védelme mellett, és elfogadhatatlannak tartja az igazságszolgáltatás politikai kisajátítását.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!