– Vasárnap este megkezdődik a szerbiai képviselőház előtti sátortábor, az úgynevezett „Ćacilend” elbontása, s a helyén újévi falu épül – jelentette ki Aleksandar Vučić. S szerb államfő elmondta, hogy beszélgetett a sátortábor lakóival, akik értesítették, hogy figyelmességük és hálájuk jeleként megkezdik annak lebontását vasárnap este, ráadásul még a kerítésként használt fémvázakat is elhordják.
Az elnök közölte: a sátortábor helyén afféle újévi falu épül a polgárok szórakoztatására, míg a Nikola Pašić teret csak január 2-án vagy 3-án nyitják meg a forgalom számára.
„De nem bontják le az egész „Ćacilendet”: a Pionír parkban a sátorok egy része a helyszínen marad” – tette hozzá az elnök.
Az N1 stábjának beszámolója szerint a Pionír parkban lévő sátorok zömét már elbontották, csak azok állnak még, amelyek az elnökség falának közelében vannak.
„Ezek az emberek megvédték az országot, megőrizték államunkat, hatalmas köszönettel tartozunk nekik. Tettüket a történelem az egyik olyan taktikus lépésként jegyzi majd, amely hozzájárult a színes forradalom leveréséhez” – jelentette ki Vučić azokról, akik március óta a főváros központjában laknak a sátortáborban.

