Vasárnap 10 és 20 óra között várták Óbecsén a központban azokat, akik aláírásukkal támogatják a rendkívüli választások követelését.  18 óráig mintegy ezer aláíró érkezett.

18 órakor az Óbecse ébred nevű ifjúsági csoport szervezésében tüntetés is volt a főtéren, ahol felszólaltak olyan volt óbecsei középiskolások is, akik ma már itthon vagy külföldön egyetemisták. Aleksa Batinić (Természettudományi-matematikai Kar, Újvidék), Mihajlo Gucunja (Amerikai Egyetem, Róma) és Milana Ševo (Speciális Képzési és Rehabilitációs Kar, Belgrád) egyaránt azt hangsúlyozták: a választásokon az egyetemisták listája abban fog különbözni minden másiktól, hogy nem lesz elitista és nem az anyagi haszonszerzés, hanem a zsarnok, korrupt rendszer elleni harc és egy tisztesség társadalom megteremtésének a szándéka vezérli.

„Ez csak a kezdet. Az egyetemisták elvetették a lázadás magját a társadalomban, ennek köszönhetően ha ezt a zsarnokot megfosztjuk a hatalmától, soha többé nem fogjuk megengedni, hogy valaki kisajátítsa magának ezt az országot” – mondta Gucunja.

A színház sarkánál felállított standon két dokumentumot lehetett aláírni: az egyik a választások kiírására vonatkozott, a másik pedig arra, hogy az illető hajlandó-e részt venni az egyetemisták kampányában, illetve a választások lebonyolításában – ez utóbbihoz is több százan adták a nevüket.

Országszerte 113 településen és 491 standon várták az egyetemisták a polgárokat. Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt – közölték az egyetemisták, csak Nišben például 17 óráig 17.000 aláírást gyűjtöttek be.

Fotó: Fehér Rózsa

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!