A MOL már három finomítóval rendelkezik a régióban, amelyek évente összesen 20,9 millió tonna nyersolajat képesek feldolgozni, ami négyszerese a pancsovai kapacitásnak. Ezért jogos a kérdés: mit akarnak vásárolni, további feldolgozókapacitást, vagy inkább piacot a már meglévő finomítóik számára? A helyi hatalom pedig teljesen figyelmen kívül hagyja ennek az ügyletnek az ország hosszú távú energetikai stabilitására gyakorolt stratégiai jelentőségét, írja Petar Gonja, aki vállalkozóként 35 éves tapasztalattal rendelkezik az olajiparban Magyarországon és Szerbiában.
Az írása, amelyet teljes terjedelemben közlünk a Radar hetilapban jelent meg.
Az orosz Gazpromnyeft tárgyalásai a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) többségi részvénycsomagjának eladásáról a magyarországi MOL-nak – az amerikai Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatal (OFAC) tárgyalásokra adott engedélye alapján – legkésőbb március 24-ig kell, hogy lezáruljanak, azzal, hogy az OFAC döntése értelmében a szerb kormány is jogosult tárgyaló félként részt venni. Közben a NIS engedélyt kapott, hogy január 23-ig folytathassa működését.
A potenciális tranzakcióról olyan körülmények között tárgyalnak, amelyeket szankciók jellemeznek, és amelyeket inkább rendkívüli körülményként lehet kezelni, így az eladás nem a felek szabad akaratából történik – ami minden kötelező jogi ügylet alapja. Sem a Gazpromnyeft nem akarta eladni a részvényeit, sem a szerb kormány nem akarta megvásárolni azokat, a MOL viszont valószínűleg jó lehetőséget lát stratégiai jelenlétének bővítésére a régióban.
Az amerikai szankciók miatt a MOL-nak a NIS részvénycsomagjának megvásárlásához az OFAC jóváhagyására, valamint az Európai Bizottság versenyvédelmi engedélyére is szüksége van. Az amerikai pénzügyminisztérium január 10-én szankciókat vezetett be az orosz olajvállalatok, a Szurgutnyeft és a Gazpromnyeft ellen. Ezzel a döntéssel a leányvállalataik – köztük a NIS – is érintettek, és az OFAC felelős a végrehajtásukért. A szankciók bevezetését azzal indokolták, hogy ily módon megakadályozzák a külföldi bevételek megszerzését, amelyek Ukrajna elleni agresszió finanszírozására szolgálnának.
Hasonló helyzetben volt 2007-ben a MOL, amikor az osztrák OMV próbálta átvenni, és a magyar kormány külön törvényt, úgynevezett Lex MOL-t hozott a nemzeti olajvállalat és más, az ország energetikai biztonsága szempontjából jelentős cégek védelmére.
Az EU részéről teljes tilalmat vezettek be az európai cégek Gazpromnyefttel való üzletelésére vonatkozóan, a januártól életbe lépett 19. szankciós csomag keretében az orosz jogi személyek ellen. A MOL köteles a tárgyalások során betartani az EU döntéseit és a korlátozásokat, amelyeket az orosz vállalatokkal szemben vezettek be.
Azon a feltételezésen alapulva, hogy a tárgyalások során sikerül olyan megoldást találni, amely megfelel az amerikai és az EU-s engedélyekhez szükséges szankciós kritériumoknak, szükséges az Európai Bizottság versenyvédelmi határozatának pozitív elbírálása is. Különösen annak figyelembevételével, hogy a felvásárlás hatással lehet arra a piacra, ahol további három EU-tagállam – Románia, Bulgária és Horvátország – működik, valamint potenciálisan a MOL domináns helyzetére a teljes délkelet-európai piacon.
Szerbia kormánya elővásárlási joggal rendelkezik
A szerbiai hatalom nyilvánosan a pancsovai olajfinomító működésének folytatására helyezi a hangsúlyt, a szerbiai üzemanyagpiac stabilizálása érdekében, teljesen figyelmen kívül hagyva a potenciális tranzakció stratégiai jelentőségét az energiaipar jelentős szegmensének hosszú távú stabilitása szempontjából.
Ezzel párhuzamosan a szerb kormány a 2008-as szerződés 8.2. cikke alapján elővásárlási joggal rendelkezik a részvényekre. Ha Szerbia lemondana erről a jogáról, azzal elfogadná az orosz tulajdonos választását. A szerb tisztviselők nyilatkozatai szerint az oroszoknak felajánlották, hogy Szerbia vásárolja meg a részvénycsomagot, amit az eladó állítólag nem fogadott el, vagy úgy ítélte meg, hogy ez nem reális lehetőség, és az OFAC ilyen javaslatra nem adna pozitív véleményt. Egy lehetőség az, hogy Oroszország visszautasította a NIS-részvények eladását, hogy mint nagyhatalom ne kerüljön abba a helyzetbe, hogy az ingatlanának eladásáról az Egyesült Államok dönt.
A MOL a Berlini fal leomlása óta lenyűgöző fejlődést ért el. A helyi, kevéssé fejlett OKGT-ből (Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt) egy magas szinten fejlett multinacionális vállalattá vált, Közép-Európában a harmadik legértékesebb céggé. A közép-európai régión kívül a MOL jelen van a világ olaj- és gázpiacain is, Norvégiától és az Egyesült Királyságtól kezdve, Kurdisztánon, Irak és Pakisztán területén át, egészen Oroszországig és Kazahsztánig.
Mielőtt Szerbia ismét a kőolajszektor energetikai biztonságának kulcsát idegen kézbe adná, érdemes átgondolni és figyelembe venni a MOL fejlődési fázisait, amelyek a korábbi tranzakciók során a más olajvállalatok feletti kontroll megszerzése közben a „szürke zónákban” zajlottak.
Az első eset 1995–1996-ra nyúlik vissza, és a szlovákiai Slovnaft megvásárlására vonatkozik. A hosszú ideig hivatalban lévő igazgató és menedzsercsapata a frissen alapított Slovintegra cégen keresztül privatizálta a Slovnaft 36 százalékos irányító csomagját, majd 2000-ben eladta azt a MOL-nak, hatalmas haszonnal.
Három évvel később, 2003-ban, a MOL tenderen először megvásárolta a horvát INA 25 százalékát plusz egy részvényét 505 millió dollárért, majd 2008-ban további részvénycsomagot vett, így részesedése 47,15 százalékra nőtt. Már a következő évben kiegészítő szerződést kötöttek, amely alapján a MOL irányítási jogot kapott, bár nem rendelkezett az 50 százalék plusz egy részvény többségi tulajdonával.
A horvát olajvállalat irányítási jogának megszerzése kapcsán, Ivo Sanader, a korábbi horvát miniszterelnök jogerős ítélete szerint, a MOL 10 millió eurós vesztegetés révén jutott hozzá a jogokhoz. A MOL ezt tagadja, és azt állítja, hogy az vád megalapozatlan. Horvátország szerint a MOL illegálisan szerezte meg az irányítási jogokat, de az ország elvesztette a pert a MOL ellen a gázszektor veszteségének megtérítése ügyében, amely 236 millió dollárra rúgott.
A horvátok részéről MOL-lal szemben folyamatos vita tárgyát képezi, hogy szerintük a cég jogtalanul zárta be a sziszeki finomítót, és nem fektetett eleget a rijekai olajfinomítóba, amelynek modernizációja csak most fejeződik be, és a hírek szerint néhány hónapon belül megkezdheti működését. Közben Horvátország 2016-ban próbálta visszavásárolni az INA-részvényeket a MOL-tól, de a tranzakció elmaradt a jelentős árkülönbségek miatt.
Hogyan akadályozta meg Magyarország, hogy az OMV átvegye a MOL-t?
A szerb hatalom vehetne néhány leckét a MOL történetéből. A vállalat 2007-ben hasonló helyzetben volt, mint most a NIS, amikor az osztrák OMV megpróbálta átvenni. A MOL elutasította az ajánlatot, és a magyar kormány külön törvényt hozott, az úgynevezett Lex MOL-t, hogy megvédje a nemzeti olajvállalatot és más, az ország energetikai biztonsága szempontjából jelentős cégeket.
Az EU Versenyvédelmi Bizottságának a tranzakcióra vonatkozó negatív döntése – azzal az indoklással, hogy ne alakuljon ki piaci dominancia – után az OMV visszavonta az ajánlatát, és a MOL-ban addig birtokolt 21 százalékos részvénycsomagját eladta az orosz Szurgutnyeftnek. A MOL megtagadta a tranzakció és az orosz cég tulajdonjogának bejegyzését, így végül az állam megvásárolta a csomagot a Szurgutnyefttől, és ezzel megtartotta a MOL-t magyar tulajdonban.
A MOL már három finomítóval rendelkezik a régióban, összesen évi 20,9 millió tonna nyersolaj-feldolgozási kapacitással, amelyhez a sikeres tranzakció esetén hozzáadódna a pancsovai finomító 4,5 millió tonnás kapacitása. Jogos a kérdés: mit kíván a MOL stratégiailag vásárolni – további kapacitást vagy a már meglévő finomítók számára piacot?
Szabadkán kezdődött meg a Mol képviselőinek a látogatása a NIS átvilágítása miatt
Felmerül a pancsovai Petrohemija kérdése is, mivel a NIS-szel együtt a vállalat tulajdonjoga is a csomag része, olyan körülmények között, amikor az európai petrolkémiai kapacitások többéves átlagos kihasználtsága mintegy 75 százalék, míg a veszteségek elkerüléséhez legalább 80 százalékra lenne szükség. A NIS vállalta, hogy 150 millió eurót fektet be a HIP modernizációjába és egy polipropilén-üzem építésébe, míg a MOL Csoport már rendelkezik egy igen fejlett petrolkémiai iparral, amely azonban a 2024-es üzleti jelentés szerint a pénzügyi eredményt negatívan befolyásolta.
Melyik finomítót zárja be a MOL a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében?
Második kérdés, hogy mi történhet a pancsovai olajfinomítóval az EU 2050-ig kitűzött klímasemlegességi célja megvalósítása során, a „Ready for 55” átmeneti megoldás keretében, amely szerint 2030-ig a nettó károsanyag-kibocsátást 1999-hez képest 55 százalékkal kell csökkenteni. Melyik finomító zár be elsőként a MOL-csoporton belül, ha az ökológiai előírások teljesítése ezt megköveteli?
Az alapvető kérdés nem az, hogy a MOL jó vállalat-e – kétségtelenül az –, hanem hogy Szerbia stratégiai érdekei és a cég érdekei hosszú távon összeegyeztethetők-e. A NIS eladása orosz partnernek a 2008-as kétoldalú megállapodás alapján logikus volt, amely biztosította az orosz olaj- és gázellátás folytonosságát Szerbiába, és előírta a pancsovai finomító modernizációját és technológiai fejlesztését az európai szabványoknak megfelelő üzemanyag-termelés érdekében. A MOL-tól viszont nem várható hasonló, hiszen maga is harmadik fél forrásaira támaszkodik, és a finomító már technológiailag magas szinten áll.
Az az érv, hogy jobb, ha valaki más irányítja a NIS-t, mert az állami tulajdonú vállalatot hozzá nem értően, elkerülhetetlen korrupció mellett vezetnék, nem fogadható el. Ha Szerbia nem képes hatékonyan kezelni saját erőforrásait, és nem tudja felszámolni a korrupciót, akkor nincs értelme saját energiabiztonságát építeni vagy fenntartani, mivel az ország mindig félkész állam marad, amelyet külföldiek a saját érdekeik szerint irányítanak.
Nem marad más hátra, mint hogy megvárjuk január 15-ét, mivel a szerb kormány addig várja az eredményeket a Gazpromnyeft és a MOL közötti tárgyalásokból, valamint a nyilvánosan bejelentett készséget, hogy Szerbia felelősségteljesen járjon el a probléma megoldása érdekében. Ezt egyedül úgy lehet értelmezni, mint az egyirányú intézkedések alkalmazását a Gazpromnyeft NIS-részvényeinek megszerzésére, hasonlóan a romániai és bolgár példákhoz, amelyek erre külön törvényeket hoztak.
Figyelembe véve, hogy az OFAC meghosszabbította a tranzakció lezárására vonatkozó engedélyt március 24-ig, valószínű, hogy a szerb kormány is tolerálni fogja ezt a határidőn túl, január 15. után is, amelyet maga szabott meg. Ez teljesen összhangban van az eddigi politikájával, amely a számára kényelmetlen, radikális geopolitikai elköteleződést igénylő döntések elhalasztását gyakorolja.
