Miközben a nyilvánosság továbbra sem tudja, hogy pontosan mi szerepel a szerb állam és a Rio Tinto közötti szerződésekben, Dragan Đilas ellenzéki politikus azt állítja, hogy Szerbia olyan perrel nézhet szembe, amelyben akár másfél milliárd eurót is elveszíthet.
A szakértők szerint, ha valóban eljárás indulna az állam ellen amiatt, hogy nem valósul meg a lítiumbányászat, minden attól függene, milyen kötelezettségeket vállalt Szerbia, illetve milyen értékelés születne a választottbírósági eljárás során – írja a Danas.
A Rio Tinto részéről sem megerősítés, sem cáfolat nem érkezett.
Tény, hogy a Jadar-projektet – legalábbis egyelőre – felfüggesztették, és jelenleg bizonytalan a sorsa. Ugyanakkor nem kizárt, hogy a jövőben folytatódik. A szerbiai hatalom korábban már pontot tett a projekt végére, ám később kiderült, hogy ez mégsem volt a vég.
A nyilvánosság számára nem ismert, hogy a Rio Tinto pontosan milyen garanciákat kapott a szerb államtól, illetve hogy aláírtak-e konkrét szerződéseket, így az sem, hogy a vállalatnak van-e jogalapja az állam perelésére. Ugyanakkor ismert, hogy Szerbia eddig általában nem járt jól a nemzetközi választottbírósági eljárásokban.
Božo Drašković közgazdász rámutatott, hogy egy külföldi vállalatnak megvannak a saját számításai, és nincs jogunk számon kérni rajta a gazdasági megtérülés kalkulációját. Minden befektető, ha valamit aláírt az állammal, nem akar veszteséget viselni, hanem bíróság előtt követeli annak megtérítését.
„A kártérítés összegével való dobálózás inkább politikai elszámolás. Ami mérhető, azok a kockázatok és költségek, amelyeket a Rio Tinto vállalt a lelőhely feltárása során. Ide tartoznak a fúrások, a nedeljicei házak és földterületek felvásárlásának költségei és hasonlók. A kérdés csak az, hogy a szerződés alapján jogosultak-e ezeknek a költségeknek a megtérítésére, vagy maguk vállalták a kockázatot” – magyarázza.
Ha az állam garanciát vállalt ezekre a befektetésekre – teszi hozzá –, akkor Szerbia bajban van, mert kénytelen lesz megtéríteni ezeket a költségeket. Véleménye szerint azonban Szerbia számára még nagyobb kárt jelentene a projekt megvalósítása, mert hosszú távú károkat okozna, miközben az abból származó haszon nem lenne jelentős.
Milan Parivodić ügyvéd elmondta, hogy a Rio Tinto a 2000-es évek eleje óta jelen van Szerbiában, és azóta dolgozik a Jadar projekten, és hogy több mint húsz év elteltével sem jutott el a projekt a bánya megépítésének fázisába. Véleménye szerint a Jadar projekt elleni tiltakozás nem kizárólag a Rio Tinto hibáiból vagy rossz lépéseiből fakadt, hanem több szereplő részéről elkövetett hibákból, valamint események és érdekek egybeeséséből.
„Az állam politikailag kikényszerített lépéseket tett, amikor megszüntette a különleges rendeltetésű területrendezési tervet. Ennek megszüntetése előtt az állam közvetlenül népszerűsítette a Jadar projektet. Azonban három és fél évvel a terv eltörlése után az alkotmánybíróság megsemmisítette a szerb kormány erre vonatkozó döntését, és visszaállította a terv hatályát” – emlékeztetett, majd feltette a kérdést: ezek után hogyan lehet egyértelműen megítélni az állam hozzáállását a projekthez? Parivodić szerint a helyi tiltakozás országos méretűvé válásában szerepet játszott az is, hogy az emberek elégtelennek érezték, amit az állam a környezetvédelemért tett.
„Ebben a helyzetben a Rio Tinto a környezetvédelem elhanyagolásának szimbólumává vált – a rossz levegő, a mini vízerőművek, a talajszennyezés mind ezt erősítette. A projekt mérete és összetett technológiája miatt a Rio Tinto a társadalom környezeti állapotával szembeni reakció megtestesítője lett” – mondta.
Egy esetleges választottbírósági eljárás során – tette hozzá – a testületnek minden releváns kérdést meg kellene vizsgálnia: először azt, hogy Szerbia megsértette-e nemzetközi kötelezettségeit, majd azt, hogy létezett-e erre elfogadható indok, például végszükség. Ha megállapítják, hogy nemzetközi jogsértés történt – függetlenül annak okától –, akkor merül fel a kérdés, mekkora kártérítést ítélhetnének meg a Rio Tinto javára Szerbiával szemben.
„A bányászattal kapcsolatos választottbírósági gyakorlat alapján az a benyomás alakul ki, hogy a testületek nem szívesen ítélnek meg elmaradt haszon miatti kártérítést olyan esetekben, amikor a projekt nem jutott el a termelési, illetve kitermelési fázisba” – hangsúlyozta Parivodić, s szerinte ilyen esetben valószínűleg legfeljebb a tényleges kár megtérítését ítélnék meg.
Per esetén valószínűleg csak a tényleges költségeket kellene megtéríteni (Fotó: N1)
