Az új tankönyvtörvény elfogadása kapcsán – amely többek között a különleges nemzeti jelentőségű tankönyvek bevezetését irányozza elő – az utóbbi napokban jelentős vita alakult ki. Miközben a közvélemény megosztott abban a kérdésben, hogy szükség van-e nemzeti tankönyvekre, a nyilvánosságban már évek óta kitartóan jelen van az a narratíva, miszerint Szerbiában a történelemtankönyveket külföldiek írják.
Egy gimnáziumi tanár osztotta meg gondolatait a téma kapcsán, melyet a Danas.rs közölt le az oldalán, s amelyben rámutatott, a történelemtankönyveket valóban nem külföldiek fogják írni, de nem azért, mert ezt az új törvény előírja, hanem azért, mert külföldiek soha nem is írtak Szerbiában történelemtankönyveket – ahogyan más tantárgyak tankönyveit sem, az idegen nyelvek kivételével.
A becslések szerint a szerbiai tankönyvpiac éves szinten 70–100 millió eurót ér, vagyis ekkora összeg forog évente a nyomtatott tankönyvek kereskedelmében. A digitális oktatási anyagok részesedése ebből elenyésző, különösen annak fényében, hogy a társadalmi irányvonal inkább a modern digitális technológiák kiszorítását támogatja az iskolákból. A legjövedelmezőbbek az általános iskolai tankönyvek, míg a középiskolai tankönyvpiac gyakran kevésbé nyereséges, sőt egyes szegmensekben teljesen veszteséges. Ezért nem meglepő, hogy sok szakközépiskolai tantárgyhoz vagy egyáltalán nem léteznek tankönyvek, vagy még mindig évtizedekkel ezelőtt írt kiadványokat használnak.
Megszűnt a monopólium, magánkönyvkiadók jelentek meg
2003-ig Szerbiában a Tankönyvkiadó Intézet (Zavod za udžbenike) volt az egyetlen tankönyvkiadó. Az abban az évben elfogadott törvénymódosítások liberalizálták a piacot, és lehetővé tették számos hazai és külföldi kiadó belépését. Kisebb hazai kiadók felvásárlásával a Klett kiadó idővel a szerbiai tankönyvpiac vezető szereplőjévé vált, a legtöbb eladott példánnyal. Emiatt hamar politikusok, „filantrópok” és a közvélemény egy részének célkeresztjébe került. A vádak a piac monopolizálásának kísérletétől kezdve a tanárok és iskolaigazgatók állítólagos megvesztegetésén át egészen a vitatott árpolitikáig terjedtek.
A magánkiadók megerősödését párhuzamosan kísérte a Tankönyvkiadó Intézet gyengülése, ami azoknál a generációknál, akik az intézet kiadványain tanultak, erős érzelmi reakciókat váltott ki, és szükségessé tette egy „bűnbak” keresését. A közvélemény azonban többnyire figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a magánkiadók – például a Klett – folyamatosan beruháztak a tankönyvek technikai és tartalmi minőségébe, míg az állami kiadó jelentős erőforrásokat fordított pártkáderek alkalmazására, akik ott biztos megélhetést találtak.
Végül 2025-ben az aktuális hatalom – sokak szerint a Tankönyvkiadó további hanyatlásának megakadályozása érdekében – úgy döntött, hogy különleges nemzeti jelentőségű tankönyveket vezet be a következő tantárgyakból: szerb nyelv és irodalom, Környezetismeret, Természet és társadalom, Történelem, Földrajz, Vizuális kultúra és Zenei kultúra. A júniusban a parlament elé terjesztett törvényjavaslat szerint ezeket a tankönyveket állami kiadó adta volna ki, a nyomtatást pedig egy olyan jogi személy végezte volna, amelynek alapítója a Szerb Köztársaság – vagyis a Tankönyvkiadó és a Hivatalos Közlöny. A javaslatot azzal indokolták, hogy a nemzeti identitást formáló tantárgyaknak közvetlen állami felügyelet alatt kell állniuk.
Bár a törvény elfogadását sürgős eljárásban tervezték, végül – feltehetően az Európai Unió ellenállása miatt – módosítás történt. Az utolsó pillanatban elfogadott módosítás értelmében a hét tantárgy közül valójában csak a történelem és a földrajz marad teljes állami ellenőrzés alatt.
Akkor végül ki írja a tankönyvet?
Az általános iskolai történelem- és földrajztankönyveket a Tankönyvkiadó adja ki, a Hivatalos Közlöny nyomtatja. A szerzők kiválasztását egy, a kiadó által kijelölt bizottság végzi. A pályázóknak „tekintéllyel és integritással” kell rendelkezniük, szakmai hozzáértést azonban a törvény nem ír elő, azon túl, hogy felsőfokú végzettséggel kell bírniuk. Így elvileg akár egy közlekedésmérnöki diplomával rendelkező személy is lehet történelemtankönyv-szerző, ha a bizottság alkalmasnak ítéli.
Ezzel a törvényi megoldással nem védtük meg a történelemtankönyveket a „külföldi szerzőktől” – hiszen ilyenek soha nem voltak –, viszont teret nyitottunk a visszaélések előtt a szerzők kiválasztásában, ami hatással lehet a tankönyvek tartalmára és a fiatalok gondolkodásának formálására. Az új, „államosított” történelemtankönyvek 2027 szeptemberétől kerülnek a diákok kezébe. Addig kiderül, kik lesznek az új szerzők, és – ami még fontosabb – mit fognak írni.
Az új, állami történelemtankönyvek 2027 szeptemberére készülnek el, de hogy kik írják, azt még nem tudni, sem azt, hogy milyen történelmi narratívát közvetítenek a diákok felé.
A szerbiai tankönyvpiac éves szinten 70–100 millió eurót ér
