Hétfőn este Bécsben megtartották a 70. Eurovíziós Dalfesztivál sorsolását. A sorsoláson eldőlt, mely országok lépnek fel az első, illetve a második elődöntőben. Szerbia már az első elődöntői estén színpadra lép. A fellépések pontos sorrendjét később a producerek határozzák meg – írja a Nova.rs.

Szerbián kívül az első elődöntőben Németország, Olaszország, Montenegró, Észtország, Grúzia, Portugália, San Marino, Horvátország, Svédország, Lengyelország, Belgium, Litvánia, Finnország, Izrael, Moldova és Görögország produkcióját láthatjuk.

A második elődöntő résztvevői: Franciaország, Nagy-Britannia, Ausztria, Albánia, Dánia, Örményország, Románia, Ciprus, Svájc, Norvégia, Azerbajdzsán, Luxemburg, Málta, Bulgária, Ausztrália, Ukrajna, Csehország és Litvánia.

Összesen 35 országot sorsoltak be, míg az úgynevezett „nagy négyes” országai (tekintettel arra, hogy Spanyolország idén nem vesz részt), valamint a verseny házigazdája, Ausztria automatikusan bejutnak a döntőbe.

Az első elődöntőt május 12-én, a másodikat május 14-én rendezik meg, mindkettőben 15 dal hangzik el.

Az elmúlt hónapokban több ország is bejelentette, hogy nem vesz részt a 2026-os Eurovíziós Dalfesztiválon. Mivel az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) engedélyezte Izrael részvételét, ez a döntés Spanyolország, Írország, Hollandia és Szlovénia visszalépéséhez vezetett, míg Izland szintén úgy döntött, hogy nem indul, a gázai helyzetre és etikai megfontolásokra hivatkozva.

Több ország is visszalépett az idén (Fotó: wikipedia)