A magyar politikai folklór elmúlt tizenöt évének egyik legemlékezetesebb mondása a korábban fideszes, most már független Szarvas Róberttől származott, írja a 444.hu. Ő volt az, aki Hadházy Ákos független parlamenti képviselőnek arra a kérdésére, hogy Bácsszőlős polgármestereként miért az egyébként uniós támogatással felújított orvoslakásban lakik, egy egészen szürreális, már-már az egzisztencializmus nagy kérdéseit feszegető párbeszéd végén azt mondta: „Bazdmeg, valahol laknom kell”.
Az eset még 2024 februárjában történt, majd 2024 nyarán önkormányzati választások voltak. Az öt évvel korábban még fideszesként induló és 67 százalékot szerző Szarvast ezen 76 százalékos támogatottsággal ismét megválasztották, bár ekkor már függetlenként. Holott akkorra már tudni lehetett, hogy közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés miatt korábban már elítélték. Tavaly októberben viszont lemondott, miután hivatali visszaélés miatt eljárás indult ellene.
Ezért kellett most időközit tartani, amit ismét simán, de azért a korábbiaktól elmaradó támogatottsággal, 56 százalékkal nyert, ez 93 szavazattal jött össze. Az MTI híre szerint a másik három, szintén független jelölt közül Mózer Andrea 62 szavazatot kapott (2024-ben is ő volt Szarvas ellenfele, akkor 24 százalékot ért el, a mostani eredménye az NVI adatai szerint 37 százalék volt), míg Vida Attila 12-t (7 százalék), Lakatos Koppány Vajkra pedig nem érkezett szavazat.

