Még 2021-ben emeltek vádat negyvenkilenc, a röszkei határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőr ellen, akik saját zsebükre dolgoztak, de csak most született meg az első fokú döntés, írja a hvg.hu.

A pénzügyőrök saját zsebükre dolgoztak, ugyanis 2017 októbere és 2018 májusa között külföldi utasoktól, buszsofőröktől és tehergépjármű-vezetőktől rendszeresen pénzt fogadtak el, azt egymással megállapodva gyűjtötték össze, majd abból általában havonta kétszer kaptak úgy, hogy azt többnyire az osztályvezető vagy annak helyettese osztotta szét.

A csapat az érintett időszakban összesen 4356 esetben követett el korrupciós cselekményt. Volt olyan pénzügyőr, aki egy nap alatt 66-szor tett zsebre pénzt, egy másik vádlott terhére pedig 684 rendbeli vesztegetés róható.

A hivatalos közlemény szerint a Szegedi Törvényszék a 2025. december 31-én 25 vádlottat – összesen csaknem 100 év – letöltendő börtönbüntetésre, míg 12 személyt végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt. Emellett vagyonelkobzást, közügyektől eltiltást és pénzbüntetést is kiszabtak.

A legsúlyosabb börtönbüntetés 6 év 10 hónap, amelyet vezető beosztású hivatalos személy által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt szabott ki a bíróság.

Az ítélet nem jogerős, és az ügyészség mind a 37 vádlottnál fellebbezett, mert hosszabb tartamú szabadságvesztést, illetve a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztések helyett végrehajtandó szabadságvesztést tartanak indokoltnak.

A pénzügyőrök saját zsebükre dolgoztak