Több NATO-tagállam is katonák kisebb csoportját küldi Grönlandra, hogy Dániával közös gyakorlatozáson vegyenek részt, reagálva az amerikai elnök nyilatkozataira, amelyekből úgy tűnik, továbbra sem zárható ki, hogy az Egyesült Államok erővel annektálja a szigetet.
Donald Trump kijelentései krízisbe sodorták Európa és az USA évtizedek óta fennálló biztonsági szövetségét, írja a hvg.hu. A politikus újra és újra arról beszél, hogy országának – az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) legnagyobb és legerősebb tagjának – birtokolnia kell az ugyancsak NATO-tagállam Dániához tartozó autonóm területet, máskülönben az oroszok vagy a kínaiak teszik rá a kezüket. Ez pedig nemzetbiztonsági okok miatt elfogadhatatlan számukra.
A Grönland védelméért felelős Dánia korábban arra figyelmeztetett, hogy egy esetleges támadás a NATO végét jelentené, szerdán pedig bejelentette, hogy kiterjeszti katonai jelenlétét a szigeten, „szoros együttműködésben NATO-szövetségesekkel”. Mostanáig Németország, Svédország, Franciaország és Norvégia jelentette be, hogy a napokban katonákat vezényelnek a helyszínre. Kanada és Franciaország azt is jelezte, hogy a következő hetekben konzulátust nyitnak Grönland fővárosában, Nuukban.
A CNN cikke szerint nem szokatlan, hogy NATO-tagok katonákat küldenek más tagországokba gyakorlatra, arról pedig évek óta szó van – és ezt az Egyesült Államok is szorgalmazta –, hogy tartsanak gyakrabban ilyeneket a sarkkörön. Az USA-nak jelenleg 150 katonája állomásozik az északnyugat-grönlandi pituffiki bázison.
Arra is felhívja a figyelmet a CNN, hogy közös gyakorlattal az európaiak a szolidaritásukról tesznek tanúbizonyságot egy olyan időszakban, amikor a NATO-t korábban nem látott ellentétek feszítik.
Dánia és Grönland külügyminisztere szerdán Washingtonban találkozott amerikai kollégájával, Marco Rubióval és J. D. Vance alelnökkel. Az esemény után úgy nyilatkoztak: őszinte, de konstruktív tárgyaláson vitatták meg, hogyan lehet biztosítani a sziget hosszú távú biztonságát. A dán tárcavezető, Lars Lokke Rasmussen arról beszélt, hogy a dán és az amerikai álláspont továbbra is eltérő. A dán kormány továbbra is úgy véli, hogy Grönland hosszú távú biztonsága a jelenlegi keretek között biztosítható, Dánia és Grönland pedig teljesen elfogadhatatlannak tart minden olyan elképzelést, amely nem tiszteli Dánia területi integritását és a grönlandi nép önrendelkezési jogát.
Ezért továbbra is alapvető nézeteltérés van közöttünk, de egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet
– fogalmazott, hozzátéve, hogy a felek magas szintű munkacsoportot hoznak létre annak vizsgálatára, hogy a két álláspont összeegyeztethető-e.
Mindezek után Trump kijelentette: az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland feletti ellenőrzés megszerzése.
Az elnök megjegyezte, hogy alelnökének és külügyminiszterének részletes beszámolóját várja, ugyanakkor megismételte véleményét, miszerint Dánia nem képes Grönland védelmét garantálni, és amennyiben az USA nem lép közbe, akkor Kína vagy Oroszország jelenik majd meg a szigeten.
Az elnök arra a kérdésre nem válaszolt, hogy milyen eszközöket fontolgat a Grönlandot illető célja elérése érdekében, ugyanakkor azt a meggyőződését hangoztatta, hogy megoldást fognak találnak a vita rendezésére Dániával.
Grönland (Fotó: Freepik)

