Szerbiában megkezdődött az úgynevezett szuperradarok telepítése: ezek korszerű, automatikus sebességmérő berendezések, amelyek más közlekedési szabálysértéseket is rögzítenek. A radarokat különböző állami utakon, településeken áthaladó szakaszokon, valamint úgynevezett fekete pontokon helyezték el. Az Idrive.rs portál adatai szerint a radarok jelenleg 30 helyszínen működnek.

Az illetékes szervek korábban már bejelentették, hogy nagyszámú ilyen szabálysértés-észlelő eszközt telepítenek potenciálisan veszélyes helyekre, és akkor azt közölték, hogy összesen 99 helyszínen helyezik ki azokat – írja a Nova.rs.

Az Idrive.rs adatai alapján azonban egyelőre 30 olyan helyszín ismert, ahol ezek a szuperradarok megtalálhatók.

Radarok kerültek határátkelőkhöz és nemzetközi útvonalakra is, például a Kelebia–Szabadka szakaszra, valamint Vajdaságban, Nyugat- és Kelet-Szerbiában futó utakra, többek között Magyarkanizsa, Knjaževac, Boljevac és Ivanjica térségében.

Az új rendszereket többek között az Užice–Bela Zemlja, a Gajdobra–Čelarevo, a Preljina–Mrčajevci, a Niš–Svrljig, valamint a Mataruška Banja–Ušće útszakaszokon helyezték el, továbbá több irányban Čačak, Kragujevac, Valjevo, Nagybecskerek és Šabac környékén. Külön figyelmet fordítottak Belgrád elővárosi övezeteire is, ahol szuperradarokat telepítettek a Batajnica–Ugrinovci, az Ostružnica–Umka és az Orlovača–Rušanj szakaszokon.

Hogyan működnek?

Ezek az eszközök egyszerre több járművet is képesek követni, automatikusan felismerik a rendszámtáblákat, és más szabálysértéseket is rögzítenek, például a piros lámpán való áthaladást vagy a szabálytalan előzést, illetve általánosságban a kockázatos közlekedési magatartást. A bírságokat rendszerint postai úton küldik meg a jármű tulajdonosának lakcímére.

Ahogy a Nova.rs korábban beszámolt róla, az állandó telepítésű radarok rendszere december 22-e óta aktív, és automatikusan észleli a szabálysértéseket, így nincs szükség rendőrök jelenlétére vagy a járművek megállítására.

Az illetékesek hangsúlyozzák, hogy a szuperradarok telepítésének célja a közlekedési balesetek és az áldozatok számának csökkentése, és arra figyelmeztetik a járművezetőket, hogy tartsák be a sebességkorlátozásokat, mivel az új rendszerek a nap 24 órájában működnek.

A szuperradarok helyszíneinek teljes listája a következő:

Vajdaság:

Kerény (Bácsandrásszállás) – Kúla (Topolya), Zombor

Pancsova (Antalfalva) – Alibunár (Zichyfalva), lakott területen

Pancsova (Antalfalva) – Alibunár (Zichyfalva), lakott területen kívül

Szépliget (Gajdobra) – Dunacséb (Palánka)

Zombor (ipari övezet) – Militics

Vajdaság Autonóm Tartomány határa (Pancsova) – Pancsova (Kevevára)

Magyarkanizsa – Törökkanizsa (Gyála)

Melence – Nagybecskerek (Nagykikinda irányába)

Écska – Perlasz (Titel irányába)

Kelebia határátkelő – Szabadka (Subotica)

Szerbia:

Užice – Bela Zemlja (Užice)
Požarevac (Ošljero) – Salakovac (Malo Crniće)
Vlaško Polje – Mladenovac (Dubona)
Kragujevac (Divostin) – Ravni Gaj
Mataruška Banja – Ušće (Kraljevo)
Batajnica (Ugrinovci) – Batajnica csomópont (Zemun)
Preljina – Mrčajevci (Čačak)
Ostružnica csomópont – Umka (Čukarica)
Trbušani – Čačak (Ljubić)
Pakovraće (A2-es autópálya csatlakozás) – Kratovska Stena (Čačak)
Orlovača csomópont – Rušanj (Ripanj)
Arilje – Prilike (Ivanjica)
Šabac (Drenovac) – Majur
Niš – Svrljig
Stublin – Ub (Obrenovac)
Pričević – Valjevo (Gola Glava)
Lazarevac (Ibarska út) – Ćelije (Lajkovac)
Minićevo – Knjaževac