A 21 éves Demi-Lee Seftonnak fogalma sem volt arról, hogy babát vár, vakbélgyulladással került kórházba, 45 perccel később életet adott kislányának. Az orvosok később elmagyarázták Seftonnak, hogy azért maradt észrevétlen a várandóssága, mert a baba, Hazel a hátánál nőtt. Ez pedig azzal járt, hogy látható pocakja sem nőtt az kismamának, és a baba mozgását sem érezte – írta a Mirrorra hivatkozva a 24.hu.
Mikor Sefton felhívta a párját, a szintén 21 éves Brad Barringtont, azt hitte, a nő hazudik. Négy éve alkottak egy párt, szerettek is volna gyereket, de azt tervezték, hogy előtte vesznek még egy házat. Az apuka először sokkos állapotban volt, de aztán nagyon örült, mert mindig is arról álmodott, hogy apa lesz.
A fogorvosi asszisztensként dolgozó nő állítja, hogy szinte semmilyen tünetet nem tapasztalt a terhessége alatt egy kis gyomorégésen kívül, volt vérzése, amit összetévesztett a menstruációjával, ami viszont mindig is rendszertelen volt. Különösebben nem sóvárgott semmi után, bár visszagondolva, elég sok csokit evett meg az egyik fajtából.
„Az apás élethez való alkalmazkodás nem volt a legkönnyebb, mivel egyáltalán nem voltunk rá felkészülve, de ez a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt, és nem cserélném el a világért sem” – mondta Barrington.

