A csütörtök esti gyülekezés Szabadkán a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének (DSHV) az irodája előtt, amit elégedetlen tagok egy csoportja szervezett, teljes csődnek bizonyult, és egy újabb sikertelen és törvénytelen, bűncselekmények révén megvalósított puccskísérlet volt a párt átvételére – közölte pénteken a DSHV.

A párt állítása szerint a gyülekezést azok a tagok szervezték, akik meg akarták bénítani a DSHV működését. A közleményben az áll: céljuk ismeretlen azon túl, hogy folytatják Tomislav Žigmanov elnök rágalmazását, káoszt akarnak teremteni a pártban és át akarják venni a vezetést.

A közlemény bővebben a magločistač portálon olvasható.

A DSHV egyes tagjai belső pártválasztást követelnek

Fotó: Magločistač